2024. december 22., vasárnap

Néprajzi örökség a Városi Múzeumban

Az elmúlt húsz évben a balkáni népek néprajzi örökségét gyűjtő és tanulmányozó belgrádi Željko Utvar néprajzgyűjteményéből nyílt kiállítás az óbecsei Városi Múzeumban. A kiállítást a Đido ME szervezte, a Városi Múzeum, a helyi önkormányzat és a Szerb Ortodox Egyház támogatásával. Az építészmérnök Željko Utvar akkor kezdett el népviseletet és néprajzi elemeket gyűjteni, amikor a terepen dolgozva rájött, hogy a régi házak valódi múzeumi örökséget rejtenek, amelyeket a tönkremenés fenyeget, és amelyeket meg akart őrizni a feledésbe merüléstől.

– Régi, falusi építészettel is foglalkozom. Az építészeten belül ezt a szakirányt fejeztem be, a Műemlékvédő Intézetben is dolgoztam. A régi falusi házakban sok, több száz éves tárgyat láttam, és rájöttem, hogy ezek muzeális értékeket képviselnek, de a tönkremenés fenyegeti őket. A pincékben, a padlásokon, a régi ledöntött házakban gyűjtögettem. A kezdetben szinte tudattalanul gyűjtöttem mindent, akkor még nem tudtam, hogy mihez kezdjek velük. Miután áttanulmányoztam őket, eljutottam ehhez a komoly néprajzi történethez – mondta a megnyitón Željko Utvar.

A néprajzi gyűjtemény ma 5300 tárgyat számlál: eredeti népviseletek részeit, teljes házi népviseletet és falusi néprajzi elemeket a XIX. század közepéből és a XX. század első feléből, illetve városi területekről a XX. századból. A Városi Múzeumban rendezett kiállításon 485 tárgyat állítottak ki. Željko Utvar néprajzgyűjteményének kiállítását szeptember 25-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás