2024. december 22., vasárnap

Felújított medence a legkisebbeknek

Június 10-én kezdődik a fürdőidény Óbecsén

Az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont szabadtéri medencekomplexumában jövő pénteken, június 10-én kezdődik a fürdőidény. A múlt hét folyamán befejezték az itt található geotermikus bébimedence felújítási munkálatait, így a legkisebbek az idén nyáron egy teljesen új medencét használhatnak majd. A beruházás a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság 1,2 millió dináros támogatásának köszönhetően valósult meg.

– A munkálatok során a régi, elhasználódott csempéket eltávolítottuk, és teljesen új hidroizoláció került a medencére új csempékkel. Hatalmas a különbség a medence régi és az új állapota között. Véleményem szerint ez hozzájárul majd a látogatók számának a növeléséhez – mondta Andruskó Csaba, az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont igazgatója.

Javában folynak a fürdőidény előkészületei a szabadtéri medencekomplexum területén. Közreműködnek a helyi középiskolások is, akiket a medencekomplexum környezetének rendbetételével, valamint a sport- és rekreációs pályák rendezésével bíztak meg.

– A vezetőség döntése értelmében az első fürdési napon a belépés ingyenes lesz minden látogató számára. Kénytelenek voltunk egy népszerűtlen intézkedést bevezetni, a múlt évhez viszonyítva megemeltük az árakat. A napijegy most 250 dinárba, a családi jegy négy személyre 750 dinárba kerül. A szezonjegyek ára 35 alkalomra 5000 dinár, 18-ra 2800 dinár, míg a tíz jegyért 2200 dinárt kell fizetni. Az iskoláskor előtti korosztály részére a belépés ingyenes – tette hozzá Andruskó Csaba. A sportközpont igazgatója a mentőszolgálattal kapcsolatban elmondta, hogy a múlt évben a koronavírus-járvány miatt nem szervezhették meg a képzéseket a vízimentők számára, az idén viszont a helyi Vöröskereszttel együttműködve már elindították az elméleti és a gyakorlati képzéseket is. A tervek szerint az idei fürdőidény ideje alatt tíz vízimentő ügyel a polgárok biztonságára. A szabadtéri medencekomplexum területén tevékenykedő kávézók és éttermek már az idény első napján várják a vendégeket.

Az előző másfél évben több mint 8,6 millió dináros befektetések valósultak meg a sportintézményben, a közelmúltban pedig egy újabb, geotermikus szabadtéri medence rekonstrukciójára is pályáztak.

Az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont 2022-es költségvetése megközelítőleg 75 millió dinárt tesz ki. Ennek nagy részét, mintegy 60 millió dinárt a községi költségvetésből különítik el, 14,5 millió dinárt pedig a sportintézmény saját bevételeiből biztosítja majd. A sportközpont alapvető tevékenysége az idén sem változik meg, a vezetőség célja továbbra is a látogatók számának a növelése és a szolgáltatások minőségének a megőrzése, illetve javítása.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás