2024. december 22., vasárnap
ÓBECSE

Parkosítottak az ifik

Százhúsz szibériai szilfát ültettek el tegnap délben Óbecsén, a Holló Ferenc és a Danilo Bućan utca sarkán lévő üres területen, ahol pár év múlva park lesz. A VMSZ Ifjúsági Fóruma az idén első alkalommal szervezte meg a „Mi környezetünk – a mi jövőnk” elnevezésű környezetvédelmi projektet.

– A projekt keretében Vajdaság-szerte 1400 facsemetét ültetünk el, ennyi ugyanis megközelítőleg az utóbbi évek magyar elsőseinek a száma. Ennek a szimbolikus programnak a célja a települések zöldterületeinek a növelése, illetve újak kialakítása. Az ültetéseket a múlt héten kezdtük el, és hamarosan be is fejezzük – mondta el Kiss Nándor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának az elnöke, aki egyben a köztársasági parlament képviselője is.

A facsemetéket a Vajdaság Erdői Közvállalat adományozta a program szervezőjének.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás