Klonka Péter, számítógép-karbantartó:
– Nem követem a politikát, mert a politikusok csak ígérnek, de végül nem sok mindent valósítanak meg. Bár az elmúlt években a fiatalok több figyelmet kapnak, több olyan rendezvény van, ami a tömeghez szól. Amire véleményem szerint a politika is kihatással van, mégis úgy érzem, a fiatalok régebben többet jártak szórakozni.
Pero Angelović, munkanélküli:
– A politikusaink nem fordítanak kellő figyelmet a munkásokra. Most nem szavaznék ugyanazokra, mint egy évvel ezelőtt. Elégedetlen vagyok, két-háromezer, ha nem több ember maradt munka nélkül. Nézzék meg a Bratstvót, vagy a tavankúti vállalatot, a Severt. Ezek a politikusok rosszabbak, mint a kommunisták voltak, ezek „nekemisták”.
Natalija, amatőr festő:
– Kötelességemnek tartom, hogy részt vegyek a választásokon és nem mondhatom, hogy nem érdekel a politika, mert fontos a jövőnk szempontjából. Mégis úgy érzem, hogy minden csak körben forog és véleményem szerint nem a megfelelő emberek vannak bizonyos posztokon. De azt hiszem ez nem csak nálunk van így.