2024. július 8., hétfő

Megemlékeztek a harcosok napjáról

Tegnap a Fasizmus áldozatainak terén lévő emlékműnél megemlékeztek a harcosok napjáról.
Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, július 4-én a belgrádi Ribnikar házban tartották meg a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának ülését, amelyen határoztak arról, hogy népfelkelést szerveznek a német megszállók, valamint annak szövetségesei ellen. A felkelés három nappal később meg is kezdődött. A koszorúzással erre az eseményre, valamint a második világháború és az 1990-es évek háborúi során elesett katonákra, civilekre emlékeztek.
A koszorúzás alkalmából Aleksandar Toković, a rendezvényt szervező Harcosok Szövetsége szabadkai szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet.
– A kommunista párt felhívására Szerbia népe fegyvert fogott és fellázadt a megszállók ellen. Térségünkben a harcokban összesen két és fél millió felfegyverkezett ember vett részt. A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg egy modern hadsereggé nőtte ki magát, és a második világháború végére több, mint nyolcszázezer katonája volt, amivel a Hitler ellenes koalíció ötödik legerősebb hadserege volt. A Harcosok Szövetsége a jövőben is ápolni fogja a harcosok emlékét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a neonácizmus és a neofasizmus újraéledését. Nem tagadjuk meg a nagyszerű és dicsőséges történelmünket, és nem mondunk le a szabadságról, a büszkeségről, valamint az országunk részét képező területekről – fogalmazott Aleksandar Toković.
A helyi önkormányzat, a Harcosok Szövetsége, az Észak-bácskai Körzet, valamint civil szervezetek képviselői a Fasizmus áldozatainak terén lévő emlékmű mellett a Jadran épületénél található Hűségükért című emlékművet is megkoszorúzták.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele