Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
A magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia 2021. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a birkózópalánták előtt. Létrejöttét a magyar állam és a helyi önkormányzat támogatta. Jelenleg 24 bentlakója és csaknem 16 bejáró sportolója van, akik a környező klubokból járnak hetente három alkalommal edzésekre. Az akadémiai életről, fontosságáról, valamint a vajdasági birkózásról Bálint Zoltán ügyvezetővel beszélgettem.
Nagyon várták már a megnyitást, mind maguk, mind pedig az érdeklődők, a diákok.
– Igen. Ez egy teljesen új hozzáállás, ugyanis a környékünkben ilyen lehetőségek még nem voltak ezekben a kisebb sportágakban. A másik dolog pedig, amit mi látunk, hogy azoknál a birkózónemzeteknél, amelyek a világ birkózását vezetik, mindenhol kollégiumi, bentlakásos iskolarendszerek működnek, ahol a gyerekek majdnem egész évben edzőtáborban vannak. Ez viszont nem igazán fedi a valóságot, mert az edzőtáborokban naponta két-három edzés van, a mi akadémiánkon viszont egy, esetleg kettő, attól függ, hogy az edzésprogram mit irányoz elő arra a napra.
Hogyan néz ki a bentlakók egy napja az akadémián?
– Iskolába meneteltől függetlenül, mindenki fél hétkor ébred. Minden reggel van egy séta. Ezt nem nevezném edzésnek, csupán arra szolgál, hogy egy kicsit a bioritmusuk a helyére kerüljön a fiataloknak. Utána reggeli következik, majd a délelőtt tanulók elutaznak az iskolákba. Öt városba járnak iskolába, Magyarkanizsára, Törökkanizsára, Csókára, Zentára és Szabadkára. Vannak, akik a helyi iskolabuszokkal utaznak, de vannak, akiket mi a saját járműveinkkel szállítunk mindennap oda-vissza. Akik délután járnak iskolába, azoknak délelőtt edzésprogramjuk van. Egy kicsit nehezebbé teszi a munkánkat, hogy fiúk és lányok is laknak az akadémián. A birkózásnak vannak olyan elemei, amiket, ugye, saját maguk is tudnak végezni, ezek főleg a technikai gyakorlatok, az erőgyakorlatok, de sokszor a fiúk és a lányok egymással is szparringolnak. Természetesen nem kemény harcról van szó, hanem gyakorlásról. Ilyenkor ez is előfordul délelőtt, amikor kevesebben vannak. Miután megérkeznek az iskolából, ebéd várja őket, ebéd után másfél órás kötelező pihenő, majd tanulóidő következik, és utána kezdődik a délutáni vagy esti edzés. A lányok egy órával előbb kezdenek, a fiúk pedig utánuk. Gyakorlatilag délután fél 6-tól 8 óráig tartanak az edzések. Utána vacsora, aztán van egy kis pihenő, szórakozás, beszélgetés, majd 10 órakor kötelező mindenkinek a szobában lenni, legkésőbb 11-kor pedig lámpaoltás.
Bővülhet az akadémia létszáma, ugyanis a közelmúltban Kishegyesen is megkezdődött a birkózás. Mit kell erről a klubról tudni, és mekkora volt az érdeklődés a birkózás iránt a településen?
– Az akadémiának nemcsak az a feladata, hogy a már meglévő birkózópalántákból minél sikeresebb versenyzőt neveljen, hanem, hogy az alapokat szélesítse. Már beszámoltunk arról, hogy Kishegyes előtt a magyarkanizsai birkózóegyesülettel közösen Martonoson is megindítottunk egy birkózóiskolát, ahol 25-30 gyerek, de állandó jelleggel 20-nál is több vesz részt az edzéseken. Nagyon szép a munka, és jó a hangulat. Kishegyes mellett Bácsfeketehegyen is elkezdődik a birkózás. A nyár folyamán, amikor ott voltunk bemutatót tartani, nagyon nagy sikernek néztünk elébe, hiszen 50-60 gyerek volt mindkét helyen. A technológiát úgy dolgoztuk ki, hogy hetente egy napot minden helyen megjelenik az akadémia edzője, és szép lassan ezek a tornatanárok – akiket beszerveztünk, és akikkel megpróbáljuk megszerettetni a birkózást – birkózóedzővé és szakedzővé is válnak. Majd szép lassan az ő továbbképzésüket is az akadémiához csatoljuk, ők is eljönnek, egy-két napot eltöltenek itt, megnézik, hogyan dolgozunk. Úgy gondolom, nagy fába vágtuk a fejszénket, és az elkövetkező fél évben az a tervünk, hogy még legalább három vagy öt magyarlakta településen, vagy többnyire magyarlakta településen birkózóiskolákat indítsunk azért, hogy a jövőben növeljük a létszámot az akadémián.
Most a jövőről beszéltünk, a jövő generációjáról, de azért nem mehetünk el az Ön múltja mellett sem, hiszen Ön is egykor birkózott. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?
– Már most mondhatom, hogy 45 év távlatából az embernek az emlékei fakulnak, de maga a birkózás, ami a család mellett a legfőbb érdeklődési köröm volt, ma is élénken él bennem. Sok lemondással járt. Arra emlékszem, hogy a kortársaim sokkal többet jártak diszkóba vagy báli mulatságokra, ugyanis nekünk általában hétvégeken versenyünk volt. Nekem jól ment a birkózás, ’76-ban Balkán-bajnoki címet szereztem, de nem sokra rá sajnos megsérültem, így relatíve fiatalon, 22 éves koromban abbahagytam az élversenyzést. Ami nagyon hosszú időt lefoglalt az életemben, az a sportmunkásság, hiszen már 18 éves koromban az egyesület küldötte voltam az akkori községi fórumokban, majd megjártam a szamárlétrát a vajdasági sportfórumokban is, a szövetségi sportfórumokban, sőt az olimpiai bizottság szakmai bizottságának tagjaként is dolgoztam. A Szerb Birkózószövetségben már lassan 25 éve állandóan betöktök valamilyen funkciót, hiszen nagyon fontos az, hogy egy közösségnek legyen sportmunkása is, hacsak lehet, a legmagasabb szinteken is, hiszen a lobbizás, a döntéshozatalra való ráhatás bizony fontos. Jelenleg az egyik legnagyobb feladatom amellett, hogy az akadémiát vezetem, hogy ebben a sporttevékenységben is megtaláljam az utódomat, hiszen az olimpiáig vállaltam ezt az utolsó mandátumot, s aztán szeretnék csendesebb vizekre evezni, ahogy mondani szokták. Bizony, nagy feladat az, hogy találjunk innen a környékünkből, a közegünkből olyan fiatalembert, aki erre hajlandóságot mutat, mert ez a tevékenység is sok lemondással jár.
