2024. szeptember 10., kedd

Topolya

A legkisebbek a legidősebbekért

A bácskossuthfalvi Életfa Nagycsaládosok Egyesülete az év végi ünnepek alkalmából szervezett fogadást a falu idős polgárai számára. Sötét Andreától, a szervezet elnökségi tagjától megtudtuk, hogy a rendezvényt Fodor Zoltán, az Életfa elnöke, illetve az egyesület vezetőségének az ötlete, és családtagjai közreműködése nyomán bonyolították le.

Az idén is népes a telelőhely

Topolya központjában már jól ismerhetjük az erdei fülesbaglyok telelőhelyét, hiszen már mintegy harminc éve minden télen megfigyelhetők az éjszakai ragadozó madarak. A baglyok különböző fafajtákon, főként fenyőféléken, valamint közönséges nyíren töltik a nappalokat, és innen indulnak az est leszálltával táplálékszerző körútjukra.

Helyben a helyiekért

A választásokat követően, 2018 januárjának első napjaiban alakult meg Topolyán az új összetételű helyi közösség tanácsa és a végrehajtó bizottság. Tomik Nimródot, az akkor megválasztott tanácselnököt júliusban a községi tanács tagjává nevezték ki, helyét akkor a végrehajtó bizottság addigi elnöke, Mirić Námesztovszki Kornélia vette át.
Kiss Viktor felvétele

Sikeres volt a szakmai premier

Az idei, komolyabb hangvitelű Rükverc után a jövő év elején újra vidámabb, ám ugyanúgy elgondolkodtató darabbal mutatkozik be közönségének a topolyai Mara amatőr színtársulat. Jaroslav Hašek Švejk...
Kiss Zoltán felvétele

Év végi zenei élmény

A korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is színvonalas ünnepi hangversennyel lepték meg a topolyai zenekedvelő közönséget a helybeli Alapfokú Zeneiskola tanárai és növendékei.