Claudio Magris szavait idézték néhány évvel ezelőtt topolyai fiatalok, amikor arra hívták fel a figyelmet: európai folyónk, a Duna révén számtalan ország polgárai beszélnek azonos nyelven. A tolerancia európai fővárosaként jegyzett Topolyán ennek a közös nyelvnek a tökéletesítésére törekszenek évről évre a toleranciatáborban.
Topolya
Hétfőn kezdődött és vasárnapig fog tartani a bácskossuthfalvi Fehér Ló Fia Református Keresztyén tábor. Móricz Árpád bácskossuthfalvi református lelkész, az esemény fő szervezője elmondta lapunak, hogy 9.
Az elmúlt héten a tolerancia európai fővárosa jelzőt viselő Topolyán a kölcsönös tisztelet és megértés jegyében újabb párbeszéd indult a több mint száz, különböző országokból érkező táborlakó között. Kommunikációjuk sikeréhez hozzájárultak mentoraik, csoportvezető teamereik.
A közelmúltban arról számoltunk be, hogy Topolyán özönvízszerű eső esett, és sok helyen a víz nem tudott lefolyni az árkokon keresztül. Azóta az önkormányzat és a Komgrad Közvállalt azon dolgozik, hogy a jövőben ne alakulhassanak ki ehhez hasonló helyzetek.
A Duna menti régiók és városok fiataljai nemzetközi toleranciatáborának megálmodója és szervezőbizottságának elnöke, Egeresi Sándor, a Kék Duna Alapítvány elnöke a topolyai székhelyű toleranciatábort a barátság, a demokrácia, a béke és a szolidaritás iskolájaként jegyzi. Ennek a ,,tanintézménynek” hétéves működése alatt több mint ezer fiatal volt a hallgatója.
Jelena Babić és Vladimir Pavlović vezet július 26-án, azaz ma délelőtt műhelymunkát a Duna menti régiók és városok fiataljainak VII. Toleranciatábora keretében szervezett képzésfolyamat részeként.