2024. december 22., vasárnap

Topolyai diák nyerte meg a kaposvári szántóversenyt

A dreai Mester Tivadar sikere

A kaposvári Déli ASZC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző és Kollégium idén már 13. alkalommal szervezett szántóversenyt középiskolás diákok számára. A Dél-dunántúli Szántóversenyen a topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon két tanulója, Mester Tivadar és Galambos Tamás vett részt. A megmérettetésen Mester Tivadar az ágyeke kategóriában az első helyet szerezte meg. Fürsztner Róbert szaktanár volt előzetesen a felkészítője, a versenyre pedig Tóth Tibor tanár úr kísérte el, aki elmondta, hogy a topolyai iskola évek óta rendszeresen meghívást kap a kaposváriak nemzetközi szántóversenyére. A két oktatási intézmény testvériskolai kapcsolatokat is ápol. Ebben az évben tíz iskola tanulói versengtek, és Tivadarnak sikerült a legjobb eredményt produkálni. Fürsztner tanár úr felkészítette a diákot a szántóversenyre, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a szántás egyébként is a tanterv része a mezőgépkezelő szakon.

Mester Tivadar elmondta, hogy családjával Dreán élnek, és mintegy 40 holdon gazdálkodnak. A család földjein is alkalma volt gyakorolni a szántást. A verseny körülményeiről elmondta, hogy míg a közelebbi iskolák esetében a diákok saját traktorral és ekével versenyezhettek, ők kénytelenek voltak megelégedni azzal, amit az iskola a rendelkezésükre bocsátott. Először egy viszonylag rossz állapotban lévő traktor jutott neki, de amikor Tóth Tibor tanár úrral emiatt reklamáltak, akkor kaptak egy valamivel jobb állapotban lévő traktort. Az ekének a beállítása is gondot okozott, de végül sikerrel jártak, és megnyerte a versenyt. A mezőgazdasági középiskola végzős diákja elmondta még, hogy nem döntötte el, a továbbiakban hogyan folytatja majd pályafutását, de valószínűleg a családi gazdaságban fog majd tevékenykedni, ahogyan teszi ezt jelenleg is, az iskolai kötelezettségek mellett, ugyanis utazó diákról van szó.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás