2024. december 22., vasárnap

Negyven éve töretlen lelkesedéssel

Pályafutásának négy évtizedes évfordulóját ünnepelte Liszka Péter testépítő-világbajnok

Negyven évvel ezelőtt Zentagunarasról indult világhódító útjára Liszka Péter többszörös országos bajnok, Európa- és világbajnok testépítő. A jelenleg hatvanöt éves sportolót szülőfalujában köszöntötték ebből az alkalomból színvonalas alkalmi est keretében. 
Péter autodidakta módon kezdett testépítéssel foglalkozni, amikor még nem volt elterjedt ez a sport a környéken. 1993-ban szerzett világbajnoki címet, négyszer volt Európa-bajnok, huszonhárom alkalommal országos bajnok, ebből tizenhétszer zsinórban.

– Fiatal koromban szertornával és labdarúgással foglalkoztam – emlékezik vissza pályafutása kezdetére.

– A katonaság után, amikor visszatértem a focicsapathoz, sajnos már mind többet töltöttem a kispadon, a szertornához sem voltak itt adottak a megfelelő feltételek, ezért döntöttem úgy, hogy valami egyéni sportágat keresek. A kezembe akadt néhány testépítéssel foglalkozó könyv és újság, és megtetszett ez a sport. Kezdetben otthon gyakoroltam, végeztem gyakorlatokat, összetákolt súlyzókat emelgettem, majd ahogyan egyre többet olvastam, tanultam, úgy fejlesztettem az edzéseket. Jöttek a versenyek, az eredmények, amelyek további erőt adtak hozzá. Karrierem legemlékezetesebb fellépése 1991-ben egy angliai verseny volt. A közönség visszatapsolta a szabadbemutatómat, akkor sírtam, úgy lehet, először meg utoljára, ugyanis nagyon ritkán szoktam elérzékenyülni, de akkor megkönnyeztem, úgyhogy az mindig bennem marad. Talán még jobb érzés volt, mint a világbajnokság megnyerése. Ott nem is tudtam azonnal felfogni, hogy én nyertem, kellett pár nap, hogy tudatosuljon bennem: tényleg világbajnok vagyok. Most még szeretnék elindulni egy világbajnokságon, és jó szerepléssel zárni a versenyzői pályafutásom, illetve igyekszem átadni tapasztalataimat a jövő nemzedéknek.

A műsor folyamán bemutatkozott néhány vendégfellépő is, köztük az ötvenéves szabadkai Dósa Roland, aki harmincöt évesen vágott bele a testépítésbe, és máris számos bajnoki címet és helyezést szerzett nagyobb versenyeken, emellett tapsolhatott a közönség Slavica Radić, Bartos László, Miroslav Vrebac és dr. Herbut Elvira fellépésének is. 

Az esten Péter legifjabb követője, Balog Zoltán is bemutatkozott, a lányok közül pedig Fehér Opletán Emma, valamint Kecskés Roni zentagunarasi erős ember is.
A rendezvényt a helybeli North Aurora Dance Studio táncosai tették színvonalasabbá Tóth Malvinka vezetésével, aki a következőket nyilatkozta a csoport munkájáról:

– Sok gyerek tehetséges, de attól függetlenül, hogy valakinek éppen nincs még meg a kellő tehetsége, nyúlékonysága, ez fejleszthető mind. Fontos szerepe van az átélésnek is, amikor például showdance-koreográfiát táncolunk el, vagy akár egy kortárs koreográfiát.
A bemutató végén elismeréseket és köszönőleveleket vehettek át a meghívott vendégek, illetve akik segítettek a rendezvény megszervezésében, köztük Budai Attila – Pipi rádiós műsorvezető és Sípos Hajnalka, a zentagunarasi helyi közösség titkára is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A jubileumi esten Liszka Péter és dr. Herbut Elvira (Kiss Zoltán felvétele)