2024. december 22., vasárnap

Fellépés és barátkozás

Népzenei találkozóra készülnek Zentagunarason

A Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület hatodik alkalommal szervez népzenei találkozót. Nagy Bozsik Angéla, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy kettős célt szolgál a találkozó, amelyet november 25-én, szombaton 18 órakor tartanak meg a színházteremben.

– Az ötlet onnan ered, hogy több rendezvényen is részt vettek a csoportjaink, és szerettük volna, hogy a mi kis falunkban is legyen egy ilyen rendezvény. Ezen egyrészt bemutatkozhatnak a saját csoportjaink, másrészt vendégül láthatunk más csoportokat, így tapasztalatcserére is lehetőség nyílik. Így hat éve minden évben megtartjuk ezt a rendezvényt, és elmondhatjuk, hogy igen sikeres. Általában 8-10 környékbeli csoportot látunk vendégül, nagyon jó az együttműködés a községbeli művelődési egyesületekkel, mint például Gunaras, Bajsa, Pacsér, Bácskossuthfalva és Topolya. Zenta községen belül Tornyossal, Kevivel ápolunk jó kapcsolatot, valamint Csantavérrel, így őket is meg szoktuk hívni. Az idén Pacsérról, Bajsáról, Topolyáról és Keviből lesznek fellépőink, valamint a ruszin Petro Kuzmjak Művelődési Egyesülettel is nagyon jó az együttműködésünk, így ők is szerepelni fognak a műsorban – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy egyesületük több szakcsoportja fog szerepelni a találkozón. Fellép a Gyöngyvirág asszonykórus, a Tácsi tamburazenekar és a legfiatalabbakból összeálló Pengetőcske citerazenekar. A népzenei szakosztályok mellett fellép az egyesület Prométheusz színjátszó csoportja is, akik egy vidám jelenetet adnak elő, amely a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával jött létre. Ezzel is megpróbálják színesebbé tenni a népzenei és -táncos programot – mondta Nagy Bozsik, majd arról is szólt, hogy egyesületük az idén 22 éves. Egyre aktívabban működnek, és csoportjaik száma is növekedett a kezdetek óta. Legrégebbi szakcsoportjuk a Gyöngyvirág asszonykórus, emellett négy tánccsoporttal büszkélkedhetnek, amelyek különböző generációkat ölelnek fel. A legfiatalabbakat tömörítő csoportjukban jelenleg 25 gyermek van. Emellett van egy Tácsi nevű tamburazenekaruk, és újraalakult a Pengetőcske citerazenekar is. Ugyancsak aktív a Prométheusz színjátszó csoport is.

A zentagunarasi VI. Népzenei Találkozó főtámogatója a tartomány, emellett rendezvényeiket és egész éves munkájukat is támogatja Topolya község önkormányzata, a zentagunarasi helyi közösség és a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Csoóri Sándor Alap.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fellépők egy korábbi találkozón (Lakatos János felvétele)