2024. december 22., vasárnap
Helyhatósági választások 2024

Támogatást szavaztak meg a középiskolásoknak is

Jelenlegi összetételében utolsó ülését tartotta a topolyai községi képviselő-testület

Topolya község képviselő-testületének csütörtökön megtartott ülésén ellenszavazat nélkül elfogadták a községi szervek tavalyi munkájáról szóló jelentést. A polgármester, a községi tanács, valamint a községi közigazgatás is elkészítette a dokumentumot. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere, a VMSZ listavezetője az ülésen szóban is beszámolt erről. Lapunknak nyilatkozva pedig elmondta, véleménye szerint az elmúlt időszakban számos olyan fontos intézkedést sikerült végrehajtani, valamint számos olyan fontos projektumot tudtak megvalósítani, amelyek javítják az életminőséget az egész község területén.

– Ezekről a fejlesztésekről esett szó elsősorban ezekben a jelentésekben, ugyanakkor elfogadásra került a zárszámadás is. Három költségvetés-módosításunk volt tavaly, májusban, júniusban és októberben, és a bevételek tekintetében mintegy 95 százalékban tudtuk megvalósítani a tervezett bevételeket, a tervezett kiadásokat pedig 89 százalékban valósítottuk meg. A legfontosabb költségvetési bevételi forrást képezik az adóbevételek, mintegy 43 százalékos részaránnyal. Elfogadásra került a könyvtár esetében az igazgatói hely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása, valamint egy határozat, amelynek értelmében a jövőben egyszeri támogatást fogunk nyújtani azoknak a diákoknak, akik középiskolába iratkoznak be Topolya község területén. A diákoknak topolyai lakcímmel kell rendelkezniük, és azokat tudjuk támogatni, akik a község területén működő három középiskola egyikében szeretnék folytatni a tanulmányaikat – fejtette ki. A polgármester arról is szólt, hogy az általános iskolába indulók egyszeri támogatásáról már korábban megszületett a határozat, a mostani pedig azt jelenti, hogy egyszeri támogatásban részesülnek a középiskolába indulók is a községi költségvetésből.

– Ezzel is szeretnénk terhet levenni a topolyai családok válláról, ugyanakkor népszerűsíteni a topolyai középiskolák működését – nyilatkozta. Hozzátette, hogy sikeres négyéves periódust tudhat maga mögött az önkormányzat, és valószínű, hogy ebben az összetételben ez volt az utolsó ülés. Megköszönte a konstruktív együttműködést a képviselőknek, egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatni tudják az együttműködést, és Topolyát tovább lehet majd vezetni a fejlődés útján.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A polgármester megköszönte mindenkinek az együttműködést (Tóth Péter felvétele)