2024. december 22., vasárnap

A népművészetet éltetik

Hétfőn megtelik alkotókkal a bajsai Etno-ház

Hétfőtől immár 21. alkalommal szervezi meg népművészeti jellegű kézműves táborát a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre, amelynek a helyszíne ezúttal is a Sár utcai székház lesz. Többféle, egykor az általános tudás részét képező kézművesség tevékenység alapjait lehet elsajátítani jövő héten, vagy tökéletesíteni a már megtanultakat. Szuhankó Ruzsena, az Etno elnök asszonya elmondta, a szekciók szinte beteltek, de senkit sem utasítanak vissza, ha esetleg még a kezdés előtt szeretne csatlakozni.

– Az idén hivatalosan is szakami partnerünk és támogatónk a vajdasági – zentai kirendeltség közreműködésével a budapesti Hagyományok Háza. Táborlakóinkkal hozzáértő, képzett egyének foglalkoznak minden szekción. A gyerekek gyöngyfűzést, nemezelést, szövést, kerámiakészítést tanulhatnak, emellett íjászattal is foglalkozhatnak. A felnőttekre hímzés, bőrözés, szövés, szálas anyagok szövése, azaz gyékényszövés és csuhézás vár, illetve hálószövés. A felnőttek is megismerkedhetnek a kerámiázással, hiszen lesz, aki átadja a tudást. Rátétes technikát is lehet tanulni és csiszolni a táborban. Minden nap 9 órakor kezünk, az ebéd utáni pihenés 13 és 15 óra között esedékes, majd mi, felnőttek 19 óráig igyekszünk munkálkodni – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a gyermekek alkotásaiból szerdán este, a vacsora előtt nyílik kiállítás, a felnőttek munkáiból pedig a pénteki zárónapon.

– Örömünkre szolgál, hogy a tavalyival ellentétben az idén sok gyermek jelentkezett a táborba. Szinte túljelentkezéssel számolunk, de azért itt is még fogadjuk az esetleges érdeklődőket. A legkisebbeket hétfőtől szerdáig várjuk, számukra a foglalkozások 17 óráig tartanak. A felnőtteket hétfőtől péntekig fogadjuk. A hímzőcsoportban még van 3-4 szabad hely, a nemezelőknél és a bőrös csoportba is jelentkezhetnek még ketten. Úgy tűnik, az idei táborban legalább 60 alkotó tölti meg az Etno-házat és az udvart – tette hozzá Szuhankó Ruzsena, aki azt is elmondta, hogy a gyerekek és az érdeklődő felnőttek számára Nagy Tibor tart kedden, a vacsora után inspiratív előadást az íjászatról. A napot záró étel pedig kemencében sült töki pompos lesz. Szuhankó Ruzsenától megtudtuk azt is, hogy ez a pizzához hasonló étel abban különbözik napjaink népszerű étkétől, hogy a tetején szalonna lapul a sajt alatt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az előző bajsai kézműves táborban is szorgos gyerekek gyakorolták a szövést (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)