2024. október 6., vasárnap

Fejlesztések egész nyáron

Szépül a tájház, készül a régi mesterségek katalógusa Zentagunarason – Aszfaltozás és épületfelújítás zajlott a faluban

A zentagunarasi helyi közösség több projekten is dolgozott az elmúlt időszakban, amik mind jelentőséggel bírnak a falu életében. Sípos Hajnalka, a helyi közösség titkára arról számolt be lapunknak, hogy két pályázat realizálása is folyamatban van, mindkettő a tájházhoz köthető.

– Az előző évben megpályáztunk két támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, és ezeket áthoztuk az idei évbe. A gondoskodó nemzet programban pályáztunk a tájházunk felújítására. Ennek keretében kívülről bemeszeltük az épületet, valamint kiegészítettük ezt a pályázatot egy fejlesztéssel: elkezdtük „leltárba” venni a régi mesterségeket. Ez arról szól, hogy összeírjuk, milyen mesterségekkel foglalkoztak régen a faluban, s ezek egy részét a hagyományápolók igyekeznek ma is életben tartani. A mesterségekről fényképeket, videókat és rövid írásos anyagot készítünk, ezeket már elkészítettük a szappanfőzésről és a szövésről. A héten készítjük az aratásról szóló anyagot, s mivel olyan szerencsések vagyunk, hogy még van kovács a faluban, ezért az ő mesterségét is megörökítjük. Az őszi időszakban a kukoricatörés következik. Emellett a tájházban lévő tárgyakat is leltárba vesszük, például kitől kaptuk, mire szolgált. A másik pályázattal a művelődési ház felújítását céloztuk meg. A konyhába beszereltünk csöveket, szellőztető berendezéseket, befestettük a falakat, valamint felújítottuk a toaletteket és a bútorzatot. A Bethlen-alapnak köszönhetően 10 asztalt tudtunk felújítani, ez nagy előrelépés – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy a faluban is több fejlesztés megvalósult az elmúlt időszakban. Ebben az évben a renoválások középpontjában az utak karbantartása volt.

– Szinte az összes utcánk – 2-3 utcát kivéve – aszfaltos, így a tönkrement aszfaltburkolatok felújítására fektettük a hangsúlyt. Mintegy 5000 négyzetméter aszfaltburkolatot állítottunk helyre, amely három utcát érintett. A Kossuth Lajos utca teljes egészében elkészült, egyedül az útszéleket kell még feltölteni. A másik a Testvériség Egység utca, ott a legrosszabb állapotban lévő részt tudtuk kijavítani. Emellett a Kodály Zoltán utca elejét és a központban található nagy parkolót tudtuk még újraaszfaltozni. A munkálatok értéke 10 millió dinár, a munkát Topolya község önkormányzatának és a helyi járuléknak köszönhetően tudtuk megvalósítani. Az idei évben folytatjuk a helyi közösség épületének felújítását is. Mindig a legégetőbb problémára fordítottunk eszközöket, de az idén komolyabb munkákat is megvalósítottunk. Kicseréltük a nyílászárókat és a csatornákat, a bejáratokhoz esővédő tető került, külső világítást kapott az épület és külső festést is. A felújításba beletartozott a posta épületrésze is, mivel fontos számunkra, hogy a posta megmaradjon, ezért igyekszünk biztosítani a működési feltételeket – tudtuk meg Sípos Hajnalkától.

A helyi közösségnek a nyári időszakra vonatkozóan is több terve van. Ezek közül néhány megvalósítása megkezdődött, valamennyi pedig ezután valósul meg – mondta el a titkár.

– A héten megkezdődik egy új elem elhelyezése a játszótéren. A meglévő játszóteret folyamatosan karbantartjuk, minden évben javításokat végzünk rajta, viszont most új elemekkel bővítjük. Modernebb, európai szabványok szerint készült elemeket helyezünk el. Azért fontos a játszótér számunkra, mert a faluban évi szinten 12-15 baba születik. Ennek nagyon örülünk, mert ez azt jelenti, hogy van jövője a falunak. Ezért is fontos, hogy a következő időszakban bölcsődét hozzunk létre. Ezt jeleztük a Magyar Nemzeti Tanács és Topolya község önkormányzata irányába is. A bölcsődét gyermek- és ifjúsági központ keretében szeretnénk megvalósítani, első lépésként – mondta el Sípos Hajnalka, majd hozzáfűzte, két pályázatot is átadtak a mezőgazdasági titkárság irányába. Az egyikkel két rázó megépítésére pályáznak. Ezekre vonatkozóan a tervek már elkészültek, viszont költséges a megvalósításuk, mivel túl közel vannak a házakhoz, és meg kell oldani a vízelvezetést is. A másik sikeres pályázatnak köszönhetően az őszi időszakban lecserélik a régi utcanévtáblákat, jelenleg a terveket készítik – tudtuk meg a helyi közösség titkárától.

Nyitókép: Lakatos János felvétele