2024. december 19., csütörtök

A falu szép arcának őrzői

A bácskossuthfalvi Írisz egyesület folytatta a babafaakciót – A központban cserjéket ültettek – Vasárnap közös gyertyagyújtás a falu adventi koszorúján

Bácskossuthfalván az Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesülete az idén is folytatta a múlt évben született falubeli babákat és családtagjaikat facsemetével megajándékozó akcióját. Advent harmadik vasárnapján 18 kislány és 21 kisfiú számára avattak fel jelképesen japán díszcseresznyefát. Dávid Kornélia, az egyesület elnök asszonya köszöntötte a Szent István utcában megjelenteket, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ezúttal is a fasor bővítéséhez. Továbbá arra kérte a családok tagjait, hogy az ültetés után is gondozzák a csemetéket, amelyek így nagyobb eséllyel tudják túlélni az utóbbi évek hosszú, forró, kánikulával kísért nyarait.

– Az idén 7. alkalommal tartottuk meg a csemeték ültetését, eddig mintegy 300 baba kapott névre szóló fát, hogy ezzel is megerősítsük a falunkhoz kötődő gyökereit. Közülük többen továbbra is itthon élnek, de sajnos vannak, akik elköltöztek. Az ünnepséget megelőzően az érintett babáknak, illetve a szülőknek az Írisz tagsága által készített kedves meghívót kézbesítettünk. A 39 csemetét Topolya község pályázati támogatásából vásároltuk meg. A hagyományos programunk lebonyolításában köszönettel tartozunk a helyi közösségnek, hogy helyet biztosított számukra. Az idén is Mrvelj Anto és családja készítette el a névre szóló táblákat. Hálásak vagyunk Nagy Simonnak, hogy kifúrta a csemeték lyukacskáit, és a Standard közvállalat oldotta meg az ültetést. Ezenkívül Seffer Lajosnak is köszönjük a segítséget, és az egyesület tagságának áldozatos munkája is kellett a családias ünnepséghez – nyilatkozta Dávid Kornélia, aki szívből reméli, hogy a családok olyan szeretettel gondozzák majd a facsemetéket, ahogy a csoport tagsága igyekezett megszervezni az ünnepséget.

Bácskossuthfalva az Írisz szervezet önkénteseinek köszönheti, hogy a település központja továbbra is csinos és virágos. Ezzel kapcsolatban Dávid Kornélia azt is elmondta, hogy amióta az egyesület nem számíthat a helyi járulékból befolyt támogatásra, igen nehézkesen, jelentősen szerényebben boldogulnak.

Dávid Kornélia köszönti a babákat, szüleiket és nagyszüleiket (Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesülete)

Dávid Kornélia köszönti a babákat, szüleiket és nagyszüleiket (Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesülete)

– Figyeljük a ránk vonatkozó pályázati forrásokat, és igyekszünk azokon eredményesen szerepelni, így tudtunk a közelmúltban 40 cserjét elültetni falunk központjában, a Kossuth parkban és a sétányon. Az idén is feldíszítettük a közösségi adventi koszorút, de ezúttal nem hirdettük meg az első három gyertya közös „fellobbantását”, azaz mindenki akkor érkezett meg a központba, amikor arra alkalma adódott. Egyedül a negyedik gyergyagyújtás az, amikor várunk minden falubelit 16 órára. Nagy örömünkre számíthatunk a református gyülekezet énekkarának szolgálatára, amely karácsonyi dalokat ad elő. A szervezetünk tagsága pedig megvendégeli a jelenlévőket – tudtuk meg végül Dávid Kornéliától.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Szent István utcában elültetett facsemeték (Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesülete)