2024. december 22., vasárnap

Majálisra fel!

Újra szervez majálisozást a gunarasi Univerzum – Vetélkedők kicsiknek, nagyoknak, és a Joker zenél

Az Univerzum Ifjúsági Klub néhány évvel ezelőtt igen sikeres majálisi rendezvényeket szervezett, de a járványhelyzet közbeszólt, és az elmúlt két évben nem tudták megtartani. Az idén szerencsére más a helyzet, így az ifjúsági klub az Olimpia futballklubbal és a gunarasi helyi közösséggel együttműködve majálisozást szervez a labdarúgópályán.

– Két év kihagyás után harmadik alkalommal tartjuk meg ezt a rendezvényt. Gyakorlatilag, ahol abbahagytuk, ott fogjuk folytatni, vagyis a szokásos programokat szervezzük meg. Délelőtt 9 órakor főzőversennyel kezdődik a nap, ami 14 óráig tart. 15 órakor kezdődnek a vetélkedők, kicsiknek és nagyoknak. 17 órakor várható az eredményhirdetés, illetve a tombolahúzás. 18 órától a Joker együttes fog zenélni, egészen éjfélig. A rendezvényre nincs belépő, szabadon be lehet jönni, illetve lehet hozni ételt és italt is. Viszont aki nem úgy jön, hogy főzzön, az a helyszínen vásárolhat hamburgert, kürtőskalácsot, paprikást és üdítőt – számolt be Kovács Viktor, az esemény egyik szervezője, majd arról is szólt, hogy a gyerekek ingyenesen tudják használni a légvárakat és a trambulint.

A korábbi években igen tömeges volt az Univerzum majálisi rendezvénye, de a szervezők úgy érzik, hogy az idén némileg visszafogottabb lesz.

– A főzőversenyre jelentkezők számából látszódik, hogy az idén valamennyivel kevesebben lesznek. Azt figyelembe kell venni, hogy két évig nem volt megszervezve, ezért nem várható el az a létszám, ami 2019-ben volt. Ha 250–300 ember ott lesz, akkor mi elégedettek leszünk. Azt a célt fogalmaztuk meg magunknak mint ifjúsági szervezet, hogy szerveződjünk újra, mert mi is passzívak voltunk a járvány idején. Nem tudtunk annyi rendezvényt szervezni, mint előtte, ez a majális lesz az első nagyobb megmozdulásunk a Covid óta – fogalmazott Kovács.

A gunarasi majálist támogatja Topolya község önkormányzata, a gunarasi helyi közösség és magánvállalkozások.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás