2024. december 22., vasárnap

Nagy fásítási akció

Bácsfeketehegyen és Kishegyesen is fásítottak a hétvégén

Szombaton Kishegyes községben átfogó fásítási akció zajlott. A VMSZ Ifjúsági Fórumának kezdeményezéséhez helyi egyesületek is csatlakoztak, és két helyszínen is fásítottak. Bácsfeketehegyen az Európa út mentén lévő hiányos fasort pótolták az akció résztvevői. Kerekes Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a fásítási akciót a VMSZ ifjúsági szervezete kezdeményezte.

– A VMSZ ifiszervezetének kezdeményezéséhez csatlakozott a Zöld Dombok Egyesület, a Fácán Vadászegyesület és a Bácsfeketehegyi Gazdakör. A munkából mindenki kivette a részét, volt, aki logisztikailag, és volt, aki ásót fogott. Összesen mintegy 120 fát ültettünk el az Európa út mentén. Ez az ipari zónába vezető út a körforgalomtól, és már korábban is volt itt fasor. Ide szabad ültetni, és a meglévő fasorokat pótoltuk ki – mondta el Kerekes, majd arról is szólt, hogy kőrisfát, vadszilvát és sajmeggyet ültettek. Az elnök azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kishegyesi önkormányzat közigazgatási rendszerének átalakítása után önálló osztállyá vált a mezőgazdasági, gazdasági és környezetvédelmi osztály.

– Az önállósulás után kiemelt hangsúlyt kapott a környezetvédelem és azon belül a fásítás. Az országos, közéletileg kezdeményezett programokon kívül az önkormányzatnak is felelőssége fásítani. Ehhez kapcsolódóan már vannak tervek, és az önkormányzat az erre vonatkozó pályázatokon is részt fog venni – fogalmazott Kerekes.

Bácsfeketehegyen 120 fát ültettek az Európa út mentén

Bácsfeketehegyen 120 fát ültettek az Európa út mentén

A bácsfeketehegyi akcióval párhuzamosan a VMSZ kishegyesi ifjúsági szervezete is részt vett egy fásítási akcióban. A Kommunál Közvállalat átfogó temetőrendezési tervének keretében az 1848-as emlékmű környékét fásítják. A VMSZ ifjúsági szervezetének aktivistái, az önkormányzat és a közvállalat dolgozói ezen a részen közel 30 tölgyfát ültettek el. A tölgyfákat a kishegyesi helyi közösség biztosította.

Mind a bácsfeketehegyi, mind a kishegyesi fásítási akcióhoz csatlakozott a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület. A tűzoltók meglocsolták az elültetett fákat, ezzel is hozzájárulva az akció sikeréhez.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás