2024. december 22., vasárnap

Néptáncfesztivál karácsonyi hangulatban

Megtartották a 17. Ricsaj Népművészeti Találkozót Törökbecsén

Népzene, néptánc, kézműves-foglalkozás és kirakodóvásár jellemezte a vasárnap megtartott hagyományos bánáti Ricsaj Népművészeti Találkozót, amelyet idén is a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület szervezésében rendeztek meg a Törökbecse Községi Művelődési Ház épületében immár 17. alkalommal.

– A rendezvényt tavaly a járvány miatt nem szerveztük meg, azt azonban nem szerettük volna, ha idén is elmarad. A járványügyi helyzet most sem kedvező, így szerényebb keretek között tartottuk meg a Ricsajt. Az előző években érkeztek vendégek más bánáti, főleg a szórványtelepülésekről és a magyarországi testvértelepülésekről is, idén csak a helyi Jókai Mór MME táncosai és óbecsei vendégek léptek színpadra. Emellett az egyesület keretében működő Bokréta kézimunkacsoport kiállítását tekinthették meg az érdeklődők – nyilatkozta Ilia László, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület vezetője.

A karácsonyi hangulatú műsor első részében az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora és Petrence táncegyütteseinek, illetve a helyi Csalogató táncegyüttesnek a közös műsorát láthatta a közönség.

– Az együttesek már nem először adtak közös műsort a nagyérdeműnek, így nem volt nehéz összehozni az előadást a Tisza két oldalán tevékenykedő tánccsoportnak. A műsor második felében a Jókai Mór MME néptánccsoportjainak karácsonyi műsorát élvezhették a szülők, akik ezúttal is megtöltötték a színháztermet – mondta Cseszák Balázs művészeti vezető.

A kézműves-foglalkozáson a gyerekek a gyöngyfűzéssel ismerkedhettek meg.

– Azért választottuk a gyöngyfűzést, mert lehet neki ünnepi jelleget adni. Csillag alakú mécsestartót készítettünk, ezt majd otthon a családi asztalon meg lehet gyújtani, és igazi karácsonyi hangulata van – mondta Torjai Zita Katalin népijátszóház-vezető.

A rendezvényt a helyi önkormányzat, a Törökbecse Községi Művelődési Ház, a Magyar Nemzeti Tanács és a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság támogatta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás