2024. december 22., vasárnap

Oda kell figyelni a szórványra

A Magyar Nemzeti Tanács képviselői Törökkanizsán

Csütörtökön délelőtt a Magyar Nemzeti Tanács képviselői Törökkanizsára látogattak, ahol a helyi vezetőkkel egyeztettek a községben zajló munkáról, és kitértek a tervekre is. Az eseményen részt vett Fremond Árpád, az MNT elnöke, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke, Sárközi István, a végrehajtó bizottság elnöke, Lulić Emil hivatalvezető, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke, Jerasz Anikó, a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ megbízott igazgatója, valamit Törökkanizsa község VMSZ-szervezetének tagjai.

A megbeszélés után Fremond Árpád ismertette a találkozó témáit, és elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács folytatja azon önkormányzatok látogatását, ahol jelen van a magyarság.

– Ez alkalommal Törökkanizsán jártunk, ahol egy erős szórványközösség él. A megbeszélésen szóba került, hogy különböző oktatási és kulturális intézményeket kiemelt jelentőségűvé kellene nyilvánítanunk a község területén. Természetesen erről a kezdeményezésről még egyeztetni kell, de a helyiek részéről felmerült ennek az igénye. Az MNT nyitott a témával kapcsolatban, hiszen az elmúlt időszakban Szabadkán is bővítettük a kiemelt jelentőségű intézmények számát, ezért minden olyan községben igyekszünk ezt megtenni, ahol magyarok is élnek, és eddig még nem került rá sor. Bízunk abban, hogy az év folyamán sikerül előrelépést tennünk ez ügyben. Szóba került továbbá a község legnagyobb problémája, ami nem más, mint az iskolák kis létszámú osztályai. Arra kérték a helyi vezetők a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy védje meg a kisebb lészámú osztályokat is. Mi a minisztériummal és a tartományi titkársággal együttműködve mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezek az osztályok megmaradhassanak. A harmadik fő témánk a helyi civil és művelődési egyesületek működésének és a rendezvények szervezésének további támogatása volt. A közösség megtartása szempontjából ezek az egyesületek nagyon fontos szerepet töltenek be a községben. Arról biztosítottuk a helyieket, hogy igyekszünk minél nagyobb összeggel támogatni őket. Azt hiszem, a szórványtelepüléseknek külön figyelmet kell szentelnünk, és még inkább oda kell figyelni rájuk. Sok esetben a civil szervezetek tartják össze a közösséget – fogalmazott Fremond Árpád.

Újhelyi Nándor elmondta, nagy jelentőséggel bír, hogy az MNT delegációja meglátogatta Törökkanizsa községet. Hozzátette, hogy áttekintették azokat az ügyeket, amelyek fontosak a közösség életében.

– A kultúrát, a művelődést, az oktatást és egyéb témákat is érintettünk a mai megbeszélésen. Egy közösség jövőjében nagyon fontos, hogy legyenek biztos pontok, olyan intézmények, amelyekre bármikor támaszkodni lehet. Ilyenek az oktatási és művelődési intézmények is. Nagyon fontos az óvodai és az általános iskolai hálózat megerősítése, karöltve a középiskolával, hiszen ezek fontos szerepet játszanak a törökkanizsai magyarság életében. Egy közösség fennmaradásánál elengedhetetlen, hogy erős civil és művelődési egyesületekkel rendelkezzen. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a közég szinte minden egyes településén működnek ilyen egyesületek vagy szervezetek, amelyek eddig is nagy támogatásban részesültek. Ma arról biztosítottak bennünket, hogy az elkövetkező időszakban sem lesz ez másképp. Visszamenőleg jó pár éve azzal szembesülünk Vajdaság-szerte, hogy egyre kevesebb a diák az iskolákban, éppen ezért minden tagozatra oda kell figyelni, különösen a kis létszámúakra – mondta Újhelyi Nándor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Mindent megtesznek a kis létszámú osztályok megtartásáért (Fotó: Gergely Árpád felvétele)