2024. december 22., vasárnap

Gazdag fotókiállítás Törökkanizsán

A Gyökerek sorozat mostani kiállítója Szabó Benke Róbert, a Kulturális Zóna művészeti igazgatója

A törökkanizsai Kulturális Zónában péntek este nyílt meg Szabó Benke Róbert fotókiállítása, amely a Koreni – Gyökerek sorozathoz tartozik, és a Kompas – Robika elnevezést viseli. A kiállítást hivatalosan Kucor Tamara, a Szabadkai Kortárs Galéria kurátora nyitotta meg. A tárlatmegnyitóra sokan ellátogattak a környékből, igazán kellemes hangulatú estnek adott otthont a galéria.
Szabó Benke Róbert, a Kulturális Zóna művészeti igazgatója és egyben a kiállítás megálmodója elmondta, hogy mivel a Gyökerek sorozatban kaptak helyet a képei, ezért ő is igyekezett a saját gyökereit feldolgozni. Hozzátette, hogy az elmúlt 50 esztendő konklúzióját állította ki a galériában.
– A képek a 80-as években indulnak, amikor a természetben mászkáltunk az egyik barátnőmmel, és megpróbáltuk megfogalmazni az érzelmeinket a tinédzserkori magányban úgy, hogy én őt fotóztam, ő pedig engem. A sorozat következő része a nővérem fotóarchívumából származik, ez egy családi archívum. Amatőr képekről beszélünk, de én nagyon fontosnak tartottam ezeket kiállítani. Nagyon szép a lelkülete, a finomsága és az érzelme az egész sorozatnak. A kiállítás harmadik részében a nagyanyám háza látható. Hosszú éveket éltem Budapesten, sok albérletben laktam, és közben mindig kerestem a saját helyem, ami persze mindvégig megvolt, itt Törökkanizsán, csak vissza kellett találni hozzá. Ezek a képek azért érdekesek, mert abban a házban készültek, amelyben most is lakom. Ez egy visszacsatolás a saját gyökereimhez, ahol a lehető legjobban érzem magam. A kiállítás negyedik és egyben utolsó része a Hanami című sorozat, ami japánul annyi jelent, hogy a cseresznyefa-virágzás tisztelete és csodálása. Az itt látható képek mind a saját kertem virágai. Beszámoló arról, hogy mit csináltam az elmúlt három évben, amióta visszaköltöztem Törökkanizsára – fogalmazott Szabó Benke Róbert.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető a törökkanizsai Kulturális Zónában az elkövetkező három hétben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele