2024. december 22., vasárnap

Fejlődik Törökkanizsa

Jelentős beruházások valósultak meg a bánáti község területén

Sikeres évet zárt Törökkanizsa község 2022-ben – számolt be róla Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke. Kérdésünkre elmondta, hogy 560 millió dinár volt a község költségvetése, amelyet 100 százalékban fel is tudtak használni a tavalyi év folyamán.
– A munkánkat sok minden nehezítette, és nem tekinthetünk el attól sem, hogy Ukrajnában háború dúl, közvetett módon ez ránk is hatással volt. Itt elsősorban az energiaárakra gondolok, amelyek nagyban kihatottak az önkormányzat munkájára. A másik nehezítő tényező az illegális bevándorlók jelenléte, a migrációs nyomás volt. A község területén ez főleg Majdány és Rábé lakosságát érinti, ugyanakkor Szerbkeresztúron is egy nagy illegálisbevándorló-telep létesült. A VMSZ-nek, valamint a szerb kormány munkájának köszönhetően jelenleg kevesebb a bevándorló, valamint a határ védelme is másképpen működik, ezért jóval kisebb a migrációs nyomás a falvakban. Tavaly a nyár folyamán lebontottuk azokat a házakat, amelyeket a bevándorlók tönkretettek. Ezek olyan épületek voltak, amelyeket életveszélyesnek nyilvánítottak az illetékes szervek, a lebontásukra pedig a tulajdonosok beleegyezésével került sor – fogalmazott a képviselő-testület elnöke.
Újhelyi Nándor hangsúlyozta, hogy az infrastrukturális beruházásokról szólva ki kell emelni, hogy több mint 60 millió dinár értékben utcákat aszfaltoztak Törökkanizsán, Szerbkeresztúron, Oroszlámoson és Gyálán, ezenkívül több intézményben is volt felújítás.
– Nemrég fejeződött be a törökkanizsai egészségház és szakkórház előtti parkoló felújítása, amely több mint 30 millió dinárba került. Nagyon nehezen lehetett parkolóhelyet találni az intézmény, illetve a temető előtt, ezért szükségszerű volt a kialakítása. Amit még ki kell emelni, hogy a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság támogatásával és önkormányzati önrésszel elkezdődött a szerbkeresztúri vízvezeték-hálózat felújításának első szakasza. Ami az oktatást illeti, szeretném kiemelni, hogy a helyi Dositej Obradović Szakiskola és Gimnázium épületén jelentős beruházások történtek. A majdányi általános iskolát is újjávarázsoltuk a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarország kormányának 3,5 millió dináros hozzájárulásával. Majdányon elkezdődött a régészeti lelőhely idegenforgalmi központtá való átalakítása, ami egy határon átívelő IPA-pályázaton belül valósul meg Szerbia és Románia között, ennek értéke 25 millió dinár. Más falvakban is jelentős előrelépések történtek, az oroszlámosi Dr. Batthyány-Strattman László Művelődési Egyesület székházának a felújítása is elkezdődött, amelynek során kicseréltük a tetőszerkezetet, és az egész épület teljes körű renováláson fog átesni – mondta Újhelyi Nándor.
A képviselő-testület elnöke hozzátette, hogy jelentős egyházi beruházásokra is sor került az elmúlt évben. Elmondta, hogy december végén fejeződött be a törökkanizsai Szent György katolikus templom belső festésének a felújítása.
– A Köztársasági Művelődési és Vallásügyi Minisztérium támogatásával végezték el a munkát a műemlékvédelmi intézet szakemberi. A beruházás értéke 3,7 millió dinár volt. Az önkormányzat a különböző szociális, oktatási és egészségügyi intézményeket és rendszereket igyekszik fenntartani és támogatni. Ami számunkra, illetve a magyar közösségnek még nagyon fontos, azon egyesületeknek a támogatása, amelyek a magyar közösség önazonosságának a megőrzésén fáradoznak. Azokra a civil szervezetekre és művelődési egyesületekre gondolok, amelyek kiemelkedő feladatot látnak el, nemcsak Törökkanizsán, hanem a környező településeken is. Minden egyes művelődési rendezvényt meg tudtunk tartani, amelyeket korábban a járvány miatt el kellett halasztani, valamint olyan eseményeket is életre hívtunk, amelyekre eddig még nem volt példa – foglalta össze Újhelyi Nándor. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Újhelyi Nándor