2024. december 19., csütörtök

Ismét színen A rosszul őrzött lány

A francia forradalom hajnalán a balettművészet történetében fordulatot jelentett A rosszul őrzött lány című balettelőadás, amelyet most ismét előadnak a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević színpadán. Február 4-én nézhetjük meg. A balettelőadás Louis Joseph Ferdinand francia zeneszerző által komponált zenére, Jean Dauberval librettójára és John Lanchberry zenei feldolgozására épül. A Szerb Nemzeti Színházban legutóbb 2019-ben került színre.

Aleksandar Stankov, a Szerb Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy literatúrájukban ez a mű nyújtja a legpozitívabb balettzenét, optimizmust sugároz és senkit sem hagy hidegen.

– A közönségünk épp ezért várta már türelmetlenül. A mű hangulatába beépülve a táncosok megállíthatatlanok a színpadon és a zenészek is nagy átéléssel játszanak. Az év eleje óta a dráma és az opera is két, nagy méretű átalakuláson ment keresztül, és ezt a folyamatot most stílusosan folytatjuk – emlékeztetett Stankov.

A történet a 18. század végi Franciaországba repíti a nézőket, ahol Simone, a zsémbes, de gazdag özvegyasszony az ugyancsak tehetős Alainhoz szeretné hozzáadni lányát, Lise-t, aki viszont a szegény Colas-ba szerelmes. A mese végén a fiatalok szerelme győzedelmeskedik.

A színdarab rendezője és koreográfusa Kalin Hanciu, Aleksandar Kojić karnagy vezényel.

– Egy olyan balettról van szó, amely a történelem folyamán megkerülhetetlenné vált a műsorkínálatban. A mű gyönyörű zenéje és a szerethető szereplői által az örömöt, a boldogságot és az életet közvetíti közönségének. Mindez nagyon sokat jelent napjainkban – fogalmazott Kojić.

Belépőjegyeket 600 és 1000 dináros áron vehetünk a színház pénztáránál.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Jelenet a népszerű balettelőadásból