Milan Đurić polgármester bejelentette, hogy a Szerb Királyság Visszaállításért Mozgalom (POKS) többé nem része a városi hatalomnak. A polgármester közleményben megmagyarázta, hogy ebben a mozgalomban lényegileg másképp látják Szerbia, és benne Újvidék jövőbeni útját és fejlődését, Đurić megköszönte ennek a mozgalomnak az eddigi együttműködést.
ÚJ TANÁCSTAGOT VÁLASZTOTTAK
Tegnap ülésezett a városi képviselő-testület, a tagok új városi tanácstagot választottak Branka Bežanov népjóléti és családtámogatási kérdésekben megbízott tag helyébe. Bežanov az említett királyságtámogató pártot képviselte a testületben, ő és még ketten ebből a mozgalomból.
Kiss Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselő-testületi tagja elmondta, hogy a királypártiak kiléptek a városi koalícióból, és ebből kifolyólag a fent leírt tisztséget betöltő tanácstagjuk is lemondott tisztségéről. – Branka Bežanov helyére Danijela Kostićot választottuk meg, ő a Szerb Haladó Pártot képviseli a testületünkben. A Vajdasági Magyar Szövetség frakciója támogatta kinevezését – hallottuk.
![Kiss Gyula, a VMSZ városi képviselő-testületi tagja is támogatta szavazatával az új család- és népjóléti kérdésekkel megbízott tanácstag kinevezését (Fotó: Ótos András felvétele) Kiss Gyula, a VMSZ városi képviselő-testületi tagja is támogatta szavazatával az új család- és népjóléti kérdésekkel megbízott tanácstag kinevezését (Fotó: Ótos András felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/12950/image-thumb__12950__msz-article-nocrop-own/cms-image-000289731.jpg)
Kiss Gyula, a VMSZ városi képviselő-testületi tagja is támogatta szavazatával az új család- és népjóléti kérdésekkel megbízott tanácstag kinevezését (Fotó: Ótos András felvétele)
A tegnapi ülés fő napirendi pontja tehát az új, családbiztonsági és népjóléti kérdésekkel foglalkozó tag megválasztása volt, de ezenkívül más kérdéssekkel is foglalkoztak, egyebek között a Városi Köztisztasági Közvállalat igazgatója lemondásának kérdésével és az Urbanizam Közvállalat élére történő, új igazgató kinevezésével is. Ennek a pályázatnak a meghirdetéséről is tegnap született képviselő-testületi döntés, városrendezési terveket is megvitattak az ülésen.
Nyitókép: Ótos András felvétele