Csütörtökön délután Németh Zoltán, lapunk nyugalmazott főszerkesztő-helyettese székházunkban átvette az Aranytoll életműdíjat, amellyel a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tüntette ki, több évtizedes újságírói és szerkesztői tevékenységéért. A díjra a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete terjesztette fel. Az ünnepség kezdetén Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket.
– Zolit senkinek sem kell bemutatni. A neve szinte összeforrt a Magyar Szóval. Azt is mondhatom, hogy itt élte az életét – emlékeztetett Varjú Márta.
Máriás Endre, Németh Zoltán és Varjú Márta (Fotó: Ótos András felvétele)
– Németh Zoltán a vajdasági magyar újságírás legnagyobb alakjainak egyike, aki mind szakmai felkészültségét, mind emberi nagyságát illetően méltó példakép lehet a felnövekvő generációk számára, hiszen több mint négy évtizeden át volt a vajdasági magyarság egyetlen napilapja, a Magyar Szó újságírója és szerkesztője, sőt hosszú ideig főszerkesztő-helyettese is. Ám ami talán még ennél is fontosabb, a szerkesztőség egyik meghatározó alakja, akinek mindig mindenkihez volt egy-két kedves szava. Aki mindig határtalan érdeklődéssel hallgatta végig kollégáit, akármilyen jelentéktelennek tűnő apróság szerzett örömet nekik, vagy arról, hogy milyen égbekiáltó igazságtalanság okozott számukra bosszúságot. Mert mindig is az ember volt számára a legfontosabb. Az újságíró, a lektor és a tördelő, illetve ugyanígy az interjú- vagy a riporteralany és az Olvasó. Az az ember, akivel, akinek és akiért alkot, és nincs ez másként ma sem, amikor már nyugdíjasként jóval ritkábban ül a számítógép elé, mint ahogyan azt korábban tette, ám ha megteszi, legalább akkora szenvedéllyel és odaadással teszi, mint ahogyan azt egykor tette – olvasta fel a méltatást Máriás Endre, lapunk főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, aki Budapesten vette át a díjat Németh Zoltán nevében, majd csütörtökön adta át neki, egy tartalmas beszélgetés után, amelyben a díjazottat a munkásságáról faggatta. Kevesen tudják, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete egyes számú tagsági kártyáját Zoli hordja a mai napig, ez is egyfajta megtiszteltetés számunkra – tette hozzá Máriás Endre.
– Ez egy valóban rangos díj. Hatalmas megtiszteltetés, mert olyan emberek kapták már meg, mint Faludy György, Ruffy Péter, aki egyébként az egyik újságíró példaképem, Vajdaságból Sinkovits Péter, Léphaft Pál, Fodor István, édesapám, Németh István, és még sorolhatnám. Ők valóban tudják, hogy mi az az aranytoll, és mibe kell mártogatni ahhoz, hogy jó írások szülessenek. Pályafutásom során minden díjnak örültem, de talán ez a legrangosabb. Soha nem azért csináltam azt, amit csináltam, hogy díjazzanak, csupán jól akartam végezni a munkámat. Egyszerűen ilyen vagyok, ez nem tudatosság kérdése. Szeretek beszélgetni az emberekkel, illetve meghallgatni és kifaggatni őket. A Magyar Szóhoz 1979-ben kerültem. Emlékszem a '80-as évekre, abban az időben azt a szót leírni, hogy magyar, vagy dicsérő szövegbe foglalni, bűn volt. Ezután következett egy nyugodtabb korszak, amikor már le lehetett írni. A lényeg az, hogy amikor én idekerültem, nem tudtam, hogy riporter akarok-e lenni, vagy benn ülő újságíró. Egyszerűen megkaptuk a feladatot, amit meg kellett csinálni – mesélte Németh Zoltán.
Hamarosan egy hosszabb beszélgetét is megjelentetünk Aranytoll díjas kollégánkkal.
Nyitókép: Máriás Endre, lapunk főszerkesztő-helyettese beszélget Németh Zoltánnal (Fotó: Ótos András felvétele)
