Kosta, nyugdíjas: Semmilyen különösebb emlék nem fűz sem Titóhoz, sem halálának napjához, sem ahhoz a korhoz. Mindannyian tudjuk, hogy diktátor volt, nem olyan, mint Hitler vagy Sztálin, de elfojtotta az összes szabad gondolatot, akkor azért éltünk jobban, mert az állam eladósodott, ezeket a tartozásokat vissza kell adni, a következményeket ma is érezzük. Az el nem kötelezettek mozgalmának vezetőjeként tömték kreditekkel, így sikerült az egyensúlyt úgy-ahogy fenntartania. Emlékszem Zdravković újságíróra, műsorvezetőre, amint aznap 6 óra körül, zaklatottan bejelentette a halálhírt, nagy temetés volt, mindenki eljött.
Márta és Milena: Igen, május 25-én volt a születésnapja, május negyedikén pedig meghalt. Mindannyian jól éltünk, nagy ünnep volt május 25-e, szép emlékeink vannak azokból az időkből. Dolgoztunk, sokat utaztunk, most csak szép emlékeink maradtak minderről. Gyermekeinknek ma alig sikerül útlevélhez jutniuk, sokan elmentek. Mindenképp jobban éltünk, mert az, aki akart dolgozni, kapott munkát, nem úgy, mint manapság, a szívünk fáj, amikor a munkanélküliekről hallunk. Akkor a legszegényebb is elmehetett a tengerre, most a középosztály megszűnt létezni, ez nagyon fáj nekünk! Nem voltak ekkorák a különbségek, most csak koldusok és milliomosok léteznek...
Dejan: Vasárnap volt Tito halálának napja, délután jelentették a hírt. Otthon voltam, az apám azt mondta, hogy ne menjek aznap sehova, mégis kimentem este. 20 éves fiatal voltam, elmentem szórakozni a Duna utcába. Emlékszem arra is, hogy a város üres volt. Mondhatom, szép fiatalságom volt Tito idejében, biztos jobb volt, mint manapság, de nem szabad elfelejteni, hogy most 30 évvel idősebb vagyok. Minden könnyebbnek tűnt, de ha objektíven tekintek a dolgokra, akkor is csak azt mondhatnám, hogy akkor szebben éltünk.
