A jég hátán is megélünk!

Ötvenéves fennállását ünnepeli az Újvidéki Színház. A jeles évforduló kapcsán megkértük a társulat tagjait, hogy meséljenek tapasztalataikról és arról, hogy miként látják az intézmény jövőjét?

Banka Lívia: – Harminc éve vagyok tagja az Újvidéki Színház társulatának. Ez alatt az idő alatt kaptunk hideget, meleget, volt jó, de volt rossz is. Nagyon sok mindent átéltünk, de az, hogy még mindig itt vagyunk, azért elárul valamit. Merem kimondani, hogy társulatunk a jég hátán is megélne, hiszen egy szívós csapatról van szó. Mindenben szeretjük magunkat kipróbálni, szeretjük feszegetni a határainkat, és ez valószínűleg az elkövetkező időszakban is így marad.

Kőrösi István: – Szerintem az Újvidéki Színház egy jó színház, olyan hely, ahol mindenféle műfaj megtalálható, ugyanakkor a fesztiválokon is megállja a helyét. Ez a legdélebbi színházi bástyája a magyarságnak, ezért fontos helyet foglal el. 2001-ben játszottam először profi előadásban, és onnantól kezdve itt vagyok. Persze mindig vannak hullámvölgyek és csúcspontok egy karrierben. Itt is volt jó, és rossz is. Voltak laposabb és sikeresebb évek. Az új igazgatóval szerintem lesz egy pálfordulat. Rengeteg újítás van már most is, de úgy gondolom, hogy ez csak a kezdete egy új korszaknak.

Urbán András: – Egyértelműen azon dolgozom, hogy Újvidéken jelen legyen a színház, hogy minél láthatóbb legyen, illetve, hogy minél több közönségünk legyen. Nagyon fontosnak tartom, hogy törődjünk azzal a közönséggel, amelyik velünk is törődik. Ezt most lényegesebbnek tartom annál, mint hogy fesztiválokon szerepeljünk. Természetesen az is nagyon fontos. Tudjuk, hogy az Újvidéki Színház esete nem egyszerű, mert egy olyan, kisebbségi színház, ahol maga a kisebbségi közösség egy nagyon-nagyon szűk réteg, és annak még szűkebb rétege az, amelyik valamilyen művészi, vagy kortárs színházi tartalmakkal akar találkozni. Ugyanakkor én meg egy olyan rendező és színházigazgató vagyok, aki egy kortárs színházat akar csinálni. Ennek a megoldását keresem, tehát egy olyanfajta kommunikációs módot, amellyel az emberek megértik azt, hogy csak egyszerűen nyitottnak kell lenniük. Azt gondolom, hogy ezen az úton fogunk továbbmenni. Továbbra is az a célunk, hogy a közönségnek beszéljünk azokról a dolgokról, amelyek minket is érintenek, és ezt megpróbáljuk úgy csinálni, hogy közben jót szórakozzunk.