2024. december 22., vasárnap

Visszatérnek a rég elfeledett betegségek

Viszonylag sokan elutasítják gyermekeik beoltását

Az idén az ország területén 19 kanyarós esetet jegyeztek, ebből 16-ot Belgrádban, egy-egy esetet pedig Újvidéken, Ópázován és az észak-bánáti körzetben. A fertőzöttek többsége oltatlan, vagy nem teljesen beoltott személy. Annak ellenére, hogy a lakosság fertőző betegségek elleni védelméről szóló törvény szerint pénzbírsággal sújthatóak azok a szülők, akik nem oltatják be gyermekeiket, a gyakorlatban a helyzet teljesen más képet mutat.

Egyes szülők nemcsak az MMR-védőoltástól, hanem az összes többitől is igyekszenek távol tartani gyermeküket, ezért nem is csoda, hogy az utóbbi években visszatérőben vannak a „rég elfeledett betegségek”. Ez az állapot nemcsak Szerbiára, hanem az egész világra jellemző. Az említett törvény értelmében 50 ezertől 150 ezer dinárig terjedő pénzbírsággal büntethetők azok a szülők vagy gyámok, akik elutasítják gyermekeik beoltását.

A védőoltás felvétele csak abban az esetben halasztható, ha ennek indokolt egészségügyi okai vannak, az illetékes szakorvos dönthet erről. Az újvidéki szabálysértési bíróságon 2016 márciusától, amikor is az említett törvény hatályba lépett, napjainkig a szanitáris felügyelőség 556 kérvényt nyújtott be szabálysértési eljárások megindítására azok ellen a szülők ellen, akik elutasították gyermekeik beoltását. A szóban forgó bíróság illetékesei az Euronews Szerbiának nyilatkozva elmondták, hogy a benyújtott 556 kérvény közül 38 tárgyban még nem született döntés, míg a fennmaradt 518 ügyet lezárták. – 120 felmentő és 128 elmarasztaló, azaz büntetést előirányozó döntés született: 83 pénzbírságot róttak ki, 45 szülőt és gyámot megrovó figyelmeztetésben részesített a bíróság.

A tárgy elévülése miatt 131 olyan végzést is meghoztak, amely a szabálysértési eljárás félbeszakításáról szól, további 15 esetben más okokból kifolyólag szakították félbe az eljárást. 20 eljárást megszüntető döntést azért hoztak meg, mert a szabálysértési eljárás megindítását benyújtó fél elállt ettől, 100 kérvény esetében elutasító határozatot hozott ez a bíróság, míg 4 esetben nem tartja magát illetékesnek – közölte az adatokat a 021.rs portál is.

A legtöbb, 319 szabálysértési eljárás megindítására vonatkozó indítványt 2018-ban nyújtották be. Ez a 2017/18-ban jegyzett kanyarójárvány kitörését követően történt, amelynek során 5800 személy megbetegedett, 15 páciens pedig elhunyt. Az elkövetkező évek során a kérvények száma folyamatosan csökkent, 2019-ben 87, 2020-ban 50, 2021-ben 34, 2022-ben és 2023-ban pedig 33-33 kérvényt nyújtottak be. Az idén még egyetlen kérvényt sem nyújtottak be ilyen jellegű szabálysértési eljárás megindítására.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az idősebbek körében az oltások felvétele általában nem ütközik ellenállásba, a fiatal szülők között azonban akadnak olyanok, akik nem akarják kitenni gyermeküket ennek a „veszélynek”