2024. augusztus 23., péntek

A csendes szobalány Újvidéken

Az Újvidéki Filmfesztivál immár második éve négy kontinensről – Európából, Ázsiából, Afrikából és Amerikából – érkező filmes produkciókkal és alkotókkal igazolja nemzetközi mivoltát. Szeptember 18. és 22. között ez a filmfesztivál három regionális és négy országos premierrel várja a nagyközönséget. Az idei sztárvendég az az alkotó, akiről azt mondják, hogy Supermant „a fellegekbe repítette”, a szuperhős ugyanis Zoran Perišić vizuális effektusrendezőnek köszönheti „szárnyait”. Zoran Perišić Oscar-díjat tudhat magáénak a legendás film technikai eredményeiért.
A nemzetközi főválogatásban, amelyet a világ minden tájáról érkező rendezők legsikeresebb játékfilmjeiből válogatták össze, a következő produkciókat emeljük ki: Voy, Voy, Voy! (Egyiptom), igaz történet alapján, a tavalyi Oscar-díjra jelölték. Omar Hilal többszörösen díjazott rendezőtől érkezik.
A pólai filmfesztiválon is lelkesedést váltott ki a Šalša (Horvátország), Dražen Žarković rendező horror-vígjátéka, amely a régió országaiból, Szerbiából, Horvátországból, Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából gyűjti egy filmkockára az együttműködőket.
Láthatjuk majd a Lena és Vladimir című (Észak-Macedónia) filmet (rendező: Igor Aleksov), valamint A csendes szobalány (The quiet maid) szatirikus spanyol drámát Miguel Faus rendezésében.

Nyitókép: A csendes szobalány szatirikus spanyol dráma egy gazdag család konyhájában dolgozó kolumbiai vendégmunkás érzelmeit dolgozza fel