2024. december 21., szombat

Megosszabbították az előzetes letartóztatásukat

Az újvidéki Felsőbíróság bírója harminc nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatást tíz gyanúsított esetében.

N. Š. esetében, akit közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel és általános veszély előidézésével gyanúsítanak, az intézkedés indoka a közvélemény megnyugtatása volt. A másik kilenc gyanúsítottnál, akik közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel és szabálytalan építési munkákkal vádolhatók, a letartóztatás meghosszabbításának indokai között a közvélemény megnyugtatása mellett a bűncselekmény megismétlésének veszélye is szerepelt.

Két további gyanúsított, köztük Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra volt ügyvezető igazgatója, házi őrizetben van, amelynek időtartamáról három hónap után döntenek.

Goran Vesić, az építésügyi minisztérium volt minisztere szabadlábon védekezhet, miután a bíróság ügyvédje fellebbezésének helyt adott, és megszüntette korábbi letartóztatását.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Meghosszabbított letartóztatás (Illusztráció/Pixabay.com)