Közös ünneplés

Szombaton este megkezdődött a szülinapi hét, és egyben megtartották a Vajdasági Magyar Színházak Minifesztiválját is az Újvidéki Színházban.

Az első ajándék a közönség számára a Handabasa, avagy a fátyol titkai című produkció volt, a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában, László Sándor rendezésében. Egy igazi zenés vígjáték, amin minden korosztály könnyedén szórakozhat. A darabot Vörösmarty Mihály művei alapján készítették el, és így ismerhettük meg a bátor főhőst, Vilmát, aki álruhában akarja megleckéztetni a nőket semmibe vevő férfiakat, de közben őt is elragadja a szerelem. A humoros jeleneteket táncos és zenés betétekkel tették kedvesebbé, amit a közönség hatalmas tapsviharral köszönt meg.

– Imádok vissza-visszatérni, ránézni azokra az előadásokra, amikhez komolyabb közöm van. Ez pedig egy csodálatos alkalom volt, ugyanis az egyik szereplőnk sajnos két napja beteg, otthon fekszik, tüdőgyulladása van, így másfél nap volt arra, hogy valaki megmentse ezt az előadást. Pálfi Ervin vállalta ezt magára, és úgy játszotta el a szerepét, hogy még én sem mondtam volna meg, hogy nem csinálta velünk végig a próbafolyamatot. Nagyon jó érzés, amikor azokat a fiatalokat látom, akiket még nemrég tanítottam az egyetemen, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon, teljes életet élnek, és a közönség szereti őket. Csodás próbafolyamat volt, rengeteget nevettünk, minden perce megérte. Azt tapasztalom, hogy a közönség igazán jól érzi magát, szerintem az előadás ideje alatt tényleg el tudja felejteni a gondokat, bajokat, amikből igazán sok van az utóbbi időben. Legalább néha a színház adjon alkalmat arra, hogy felfrissüljön a közönség és a közösség, hogy újra tudja indítani magát a következő harcra. Az Újvidéki Színháznak pedig még feljebb ívelő következő ötven évet kívánok, és azt, hogy érezzék jól magukat ebben a közönségben és ebben a színházban, mert egy nagy ajándék részesei, nagy ajándékot kaptak ezzel a színházzal és közösséggel, és a közösség is nagy ajándékot kap velük – osztotta meg gondolatait az előadásról és az Újvidéki Színház születésnapjáról a rendező, László Sándor.

– Azt le kell szögezni, hogy ez mindenképp egy jutalomjáték, a közönségnek és nekünk is. Nagyon jó játszani, a visszajelzések alapján pedig a közönség is élvezi. Szerintem minden előadásnak van egy érési folyamata, ez a Handabasával sincs másképp. A nézőkből is erősen táplálkozunk, abból, hogy például hogyan fogadják a poénokat. Ez nem befolyásolja a játék menetét, de minket is visz magával az, ha a néző nagyon élvezi. Azt érzem, hogy változott az előadás, olyan tekintetben, hogy bátrabbak lettünk, bizonyos helyeken pontosabbak, s ez megint annak köszönhető, hogy tanultunk a nézők reakcióiból. Mindig örülünk annak, amikor a különböző színházak színészei találkozhatnak, nagyon fontos az, hogy tartsuk a kapcsolatot, kövessük egymás munkásságát – mesélte el László Roland, az előadás hősszerelmese.

– Fontosnak tartom azt, hogy az a kevés vajdasági magyar nyelvű színház közül mindenki eljusson mindenhová. Legyen egy vendégeskedés, egy rotálás a színházak között. Hiszem azt, hogy sok újvidéki ember érdeklődik a zentai vagy a szabadkai repertoárok iránt, de nem mindenki teheti meg, hogy mindig eljusson ezekre a helyekre. Az, hogy szokássá válik egy ilyen esemény, az emberek is megszokják és szeretik. Emellett pedig nekünk, szakmabelieknek is jó így közösen ünnepelni, mert ritkán tesszük ezt – hallhattuk Verebes Judittól, a Vilmát megtestesítő színésznőtől.

Az előadás után még egy koncerttel is kedveskedett az érdeklődőknek, a főleg szabadkai színészekből álló Álompolgárok zenekar, amely Sziveri János költészetét hozta el nekünk, altrock zenén keresztül.

A szülinapi hét egy remek alkalom arra, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból és szórakozzunk egyet, hiszen minden produkció könnyed és vicces, ugyanakkor arra is, hogy belelássunk kicsit a vajdasági színházak munkásságába, és olyan előadásokat lássunk, amiket egyébként talán nem állna módunkban látni. A Történt egyszer Újvidéken már telt házas, de a többi előadásra még lehet belépőjegyet váltani.