2024. december 22., vasárnap

Malacsütés az emlékműnél

Újvidéken is megünnepelték a munka ünnepét, ki-ki a maga módján. A városlakók többsége „hazautazott”, akik itt maradtak, azokhoz látogatóba érkeztek a rokonok a messzi Boszniából és Szerbia szívéből. A kávézók többsége nyitva volt, megteltek, több étterem úgy reklámozta kínálatát, hogy „nálunk egyél rostélyost, egyszerűbb, mint bíbelődni a tűzrakással”.

Ettől eltekintve a Kamenicai parkban is viszonylag sok tűz égett, persze korántsem annyi, mint például a múlt évszázad '80-as vagy '90-es éveiben. A majális a Fruška gora nemzeti parkban manapság már inkább kuriózumnak számít, nyilván így élték meg az ünnepet azok a fiatalok is, akik az Ürögi hágón (Iriški Venac) lévő, második világháborús hősöknek emléket állító, Szabadság emlékmű tövében akarták megsütni malacukat. A nemzeti park őrei eloltatták a tüzet, jegyzőkönyvet készítettek az esetről, és feljelentést tettek ismeretlen személy ellen, ugyanis a fiúk nem voltak hajlandók felmutatni igazolványukat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás