Az elégedetlenség az emberi alaptermészet elengedhetetlen része. Állandóan van mire panaszkodnunk, mindig akad valami, ami miatt elhúzhatjuk a szánk és mindig találunk valamit, ami miatt elmehet a kedvünk.
Még Szerbiában is, amely gazdaságilag évek óta fejlődik, még annak ellenére is, hogy az üzemanyag és a dohány mellett lassan a hús is luxuscikknek számít majd.
No de ez most nem gazdasági elemzés. Most az emberi természetet vesszük górcső alá.
Pont majális előtt panaszkodott az egyik kollégám arra, hogy ő már nem bírja ezt a hideg időt, alig várja az igazi tavaszt, utána meg az olyan igazi nyarat, a kutyameleget.
Tegnap beszorult a levegő az irodába, mire ugyanaz a kolléga rákezdte:
– Figyeljétek meg, hogy izzadni fogunk októberig! Istenem, meg fogunk főni! Jajj, mennyire fog hiányozni a hűvős és a hideg!
Az embernek néha joggal van tele a hócipője az ilyen személyekkel és a kijelentéseikkel, de azt is be kell vallani, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk erre.
Legtöbbször elfogadom, hogy télen hideg van, nyáron pedig meleg, viszont más dolgokkal sohasem tudok kibékülni.
Nem voltam sohasem élmunkás, vagyis, sohasem szerettem több melót vállalni, mint amennyit kell. Mégis gyakran túlvállalom magam azért, hogy finanszírozni tudjam a „rohamos gazdasági fejlődést”, aztán meg krónikus fáradtságra panaszkodom. Ha pedig tartok egy kis szünetet, akkor a lustaságom miatt eszem a kefét.
Ez csak egy példa, de van számtalan. Egyszerűen mindig van mire panaszkodnunk, mindig van miért lógatni az orrunk – ha akarjuk. Sajnos, úgy veszem észre, az igazság az, hogy legtöbben eléggé szeretünk ezekben a „problémákban” vergődni, vajúdni.
Megfogadtam, abba fogom hagyni ezt az állandó nyavalygást a következő évben. Egyelőre még nem vagyok magamnak teljesen elviselhetetlen, szóval ezért napolom el a következő évig.
