Mindig is tudtam, hogy egy olyan országban élek, ahol nem éppen óramű pontossággal haladnak a dolgok. Ezt az ember főleg akkor érzi, amikor sorba kell valahol állni.
Először Szabadkán kaptam a „sorból" igazi kóstolót. Pontosan a nagypostán, amikor az akkori kormány minden felnőtt polgárnak ezer eurós részvényeket ígért.
Ha jól emlékszem, legalább másfél órát kellett sorban állni, viszont a középiskolás cimborákkal „szenvedtem" közösen, vagyis, inkább a körülöttünk állók számára volt az egész procedúra igazi szenvedés. Mi jól szórakoztunk.
Később, a székvárosban megtanultam, mit jelent órákat várni gyümölcstelenül.
Az egyetemen megtörtént, hogy két órával a diákszolgálati pultok nyitása előtt már sorokba verődtünk, mivel mindenki tudta, hogy két passziánsz party között elég kevés hallgatót lehet beszorítani.
A hab a tortán mindig az volt, hogy nem is a bamba diák, hanem az adminisztráció veszített el egy-két fontos dokumentumot.
Nekem csak három lerakott vizsgám „tűnt" el... Szerencsére, tanári közbenjárásra megkerültek. Igaz, egy egész hétbe került, de végül is, minden professzor kétségbeesés nélkül hamisította meg a saját aláírását, kereste fel a régi vizsgadátumokat stb.
Látszott, hogy nem először csinálták.
Ma, a koronavírus miatt szinte mindenhol olyan sorok várnak bennünket, mint egykor az egyetemen a diákokat.
Minden kollégámnak feláll a szőr a hátán, amikor bankba kell mennie, lényegtelen, hogy mennyire banális pénzügyekről van szó.
A minap én is beugrottam a bankba. Vagyis, elébe hiszen a sor az ajtó előtt kígyózott. Mindenki mindenkinek gyanús. Aki nem húz maszkot a sorban, az közellenség, lényegtelen hogy mindenki másnak is kilóg az orra a vászonszkafanderből.
Végül is, amint az ember bejut a bankba, minden gyorsabban működik. Látszik, hogy az összes pénzügyi alkalmazott teljes erőbedobással dolgozik, segítőkészen és praktikusan, hogy ne legyen tömeghisztéria, pláne a januári fagyban.
Végül is haszontalan mondókám lényege az, hogy sohasem fogok kibékülni a „sorral". Pedig már idevágó meditációs gyakorlatokkal is próbálkoztam. Az első három percben megy is a dolog, ameddig utolsó vagyok a sorban. Aztán, amikor odajön valaki mögém, valaki, aki idegesen a nyakamba liheg és toporog, mert neki „sürgős", akkor minden légzési gyakorlat fuccsba megy, előttem pedig elfeketedik a képernyő.
