2024. december 19., csütörtök
ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

Az újvidékiekkel állandóan kommunikáló produkció

Pénteken 19 órai kezdettel megtekintheti a közönség az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa Alapítvány javaslatára felújított Neoplanta című előadást az Újvidéki Színház nagytermében.

Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regénye nyomán Urbán András művészvendég rendezte. A valós életünk inspirálta produkciónak 2014. február 16-án volt a bemutatója, ugyanabban az évben a Sterija Játékok legjobb előadásaként díjazták. A következő évben ez a produkció nyitotta meg az 55. Ohridi Nyári Fesztivál színházi programját. Az ohridi Szent Zsófia-templom előcsarnokában mintegy 400-an nézték végig az előadást, a közönség vastapssal jutalmazta.

2022-ben, amikor Újvidék Európa Kulturális Fővárosa, egy újabb generációnak is alkalma nyílik megnézni a városunk életéhez kötődő, mindig aktuális Neoplanta produkciót az Újvidéki Színház jeles művészeinek előadásában. Mert „Van ez a város, ez az Újvidék. Vagy Novi Sad. Vagy Neusatz. Vagy Mlada Loza. Vagy Neoplanta. Így írta meg a történelmet aranypennájával Mária Terézia. Utcák, terek, a Duna, emberek, népek, huszonhat nemzet, kirobbanóan növekvő épületek, sötét parkok, falfirkák, a gyűlölet divatbemutatója. És a vér. Vér az aszfalton, vér a közismert éttermekben és kocsmákban, vér maszatolódik a Duna jegén és jughurt csorran a Báni palota ablakain. Neoplanta. Egy város identitása, foltokkal."

Az előadás szövegének 80 százaléka Végel László tollából került ki. A Magyar Köztársaság Kossuth-díjas és a régió magyar Pulitzer-díjas szerzőt, a vajdasági és európai regényírót és esszéistát, újságírót és kritikust a szerbek is olvassák. Urbán András rendező arra törekedett, hogy Végel Neoplanta c. regényéből a 20. század történéseire vonatkozó legjelentősebb részleteket, azokat a momentumokat válassza ki, amelyek a város más aspektusát mutatják meg. Rá akart mutatni azokra a problémákra, amelyek általában Újvidékhez és Vajdasághoz kötődnek: a multikulturális közösséghez való viszonyulásra, a nemzeti, többségi és kisebbségi, akár szexuális, értelmiségi, vagy művészi orientációk közötti különféle eltérésekben és az ezzel való szembesülésben találhatók.

Nem csupán a regény újrakomponálásáról van szó, hanem egy másfajta szerkesztésről is, ami lehetővé tette, hogy új színpadi történések szülessenek, ez pedig teret nyitott a közönséggel való értekezésre.

A Neoplanta című előadás állandóan kommunikálni tud az újvidékiekkel – a Jászai Mari- és Sterija-díjas Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója szándéka szerint, aki Zentán nőtt fel, Újvidéken szerzett diplomát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás