2024. december 22., vasárnap

Film Front tizenkilencedszer

Az idén is meghirdették a rövidfilmpályázatot

A 19. Nemzetközi Rövidfilm Szemlét, a Film Front elnevezésű szemlét az idén Csak a filmen jelszóval meg. A jelentkezésre felszólító pályázat már hivatalosan is nyitva áll az érdeklődők előtt. A szemlére két kategóriában jelentkezhetnek a filmkészítők, a megoszlás ilyen tekintetben Nemzetközi és Szerbia/régió vonalon történik. A pályázatokat az idei eseményre augusztus 31-éig adhatják le a jelentkezők. A fesztivál válogató zsűrije olyan alkotásokat vesz figyelembe, amelyek experimentális-, játék-, animációs- és dokumentumfilmek, valamint az idei, vagy a múlt évben készültek, és a játékidejük nem haladja meg a 30 percet. Jelentkezni a szemlére a FilmFreeway platformon lehet, bővebb információk pedig a www.filmfront.rs oldalon találhatóak.

Filip Markovinović, az egyik válogató elmondta, hogy a Film Front az idén felülvizsgálja a film és a valódi élet közötti kapcsolatot.
– Létezik egy olyan vonal, amely különválasztja a nézőt és a filmet, egy olyan határ, amelyet a néző át akar ugyan ugrani, de ez sosem sikerül neki – magyarázta Markovinović.

Nina Latinović fesztiváligazgató is rámutatott arra, hogy a film és a valós élet közti kapcsolat különféle lehet.
– A film néha igyekszik eltörölni azt a határt, amely elválasztja a nézőtől, szeretné, ha a publikum valós életének részévé válna. Vannak ugyanakkor olyan alkotások is, amelyek szerzői azt szeretnék elérni, hogy a néző kizárólag filmként tekintsen rá, ne pedig úgy, mintha az a személyes és rejtett szükségleteinek megvalósulását célozná meg – mondta Latinović.
A tizenkilencedik filmszemle gálarészét október 28-a és 31-e között tartják meg, ekkor nézhetjük meg a beválogatott alkotásokat. Az esemény elsődleges célja a fiatal alkotók felfedezése és bemutatása.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás