Suhogtak a kaszák, dőltek a rendek

Az embert próbáló, rekkenő hőség ellenére az elmúlt hétvégén megrendezett 61. Felsőhegyi Aratóünnep összes résztvevője derekasan kitett magáért. Igaz, annak ellenére, hogy többen bejelentkeztek a rendezvénysorozat keretében megrendezett aratóversenyre és ezzel egy időben a Zenta községhez tartozó település központjában megtartott gasztronómiai megmérettetésre, voltak, akik az országhatáron uralkodó közlekedési helyzet miatt kénytelenek voltak lemondani szereplésüket.

Ősz Szabó Imre, a rendezvény főszervezője napilapunknak nyilatkozva elmondta, 8–10 csapat jelezte, hogy a kánikula miatt nem vállalják a részvételt, a magyarországiak közül pedig egyedül a csorvásiak jelentek meg, némi késéssel, a Kiskunfélegyházáról érkező három csapat pedig vissza is fordult a határról.
Így az idei aratóversenyen 15 csapat vett részt, de ezek közül mindannyian méltóképpen mutatták be azt, hogy miképpen is arattak egykoron. A munkájukat elbíráló „ítészeknek” nem volt különösebb okuk a panaszra, ezúttal is a résztvevők aratói technikáját figyelték vizslató szemekkel.

Elsősorban azt, hogy a csapatok miképpen is kaszálták le a búzát, milyen tarlót hagytak maguk után. Emellett a kévék összekötését és a kereszt megrakását is pontozták, és azt is ellenőrizték, hogy mivel is kötötték össze a kévéket, mert azt hagyományos módon, búzából készült kötéllel kell összekötni. Osztályozták a reggeli terítéket is, az úgynevezett „aratófrüstük” ugyanis a korabeli kaszálások elmaradhatatlan eleme volt. Ezt pedig jórészt tartósított finomságokból állították össze. Így füstölt szalonna, kolbász, sonka került a terítékre, a szomjukat pedig meggylevessel, kovászos uborkával, tarhóval vagy aludttejjel csillapították az aratók.

A Boros Gyevi Endre zsűritag szerint a legtöbb csapat aránylag szép teljesítményt nyújtott, és megjegyezte, hogy a résztvevők túlnyomó része tisztában volt az aratóverseny megszervezésének elsődleges céljával, az elődeink hagyományainak az ápolásával, illetve azzal, hogy egykoron milyen küzdelmes is volt a kenyérgabona betakarítása.
Mint ahogyan korábban már beszámoltunk róla, az aratóversenyen a zentai Kicsi meg a Forgó nevet viselő csapat bizonyult a legjobbnak.
Sárvári Ákos zentai fiatalember, a zentai csapat egyik tagja feleségével, gyermekeikkel és barátaikkal együtt már 12 éve rendszeresen rész vesz különböző aratóünnepeken.
– Mindannyian odahaza is foglalkozunk mezőgazdasággal, ahogyan a nagyszüleink is foglalkoztak ilyesmivel, és egyszer elgondolkoztunk azon, hogy mi is részt vehetnénk ezeken a versenyeken, és azóta évről évre itt vagyunk – mesélte, és hozzáfűzte, hogy minden évben részt vesznek 2-3 ehhez hasonló rendezvényen, majd pedig abbeli reményének is hangot adott, hogy gyermekeik is megkedvelik ezeket a hagyományápoló találkozókat és folytatják a családi tradíciót.

– Csak hát rajtunk kívül is kellene még több szülő, aki hoz magával egy csapat gyermeket, hogy ezeket az aratóversenyeket a jövőben is megrendezhessék – jegyezte meg Sárvári Ákos.
Rajtuk kívül az aratóversenyzők új nemzedékét képviselte a harmadik helyezést elért, feketetói Csipet Csapat is, amely hetedszer vett részt a felsőhegyi aratóünnepen.
Közülük egy fiatal hölgy elmesélte, hogy tíz éve rendszeresen részt vesznek hasonló rendezvényeken.

– Hála istennek, a csapatunkban most elég sok fiatal van, akik most arattak másodszor – mesélte, és hozzáfűzte, hogy számukra is a hagyományok ápolása a leglényegesebb.
– Fontos, hogy fennmaradjon ez a szép hagyomány, hogy a mostani nemzedék is lássa, miképpen is arattak régen, és hogy miből készül a kenyér – jegyezte meg Ildikó, és elmondta azt is, hogy a főzőversenyre is beneveztek. Így a csapat tagjai számára babot készítettek, versenyzsűrizésre pedig kaszáslevest.
– Ez sonkából és krumpliból készül. Kicsit hasonlít a krumplilevesre, de a legvégén tejfölből készített habarással tálalják – ecsetelte Ildikó.
Két vállalkozó kedvű fiatalembernek köszönhetően az aratóverseny közönsége megtekinthette azt is, hogy elődeink miképpen végezték el a búza learatását követő ugarolást.