A zentai Sárvári Margit az 1960-ban Bogarasban megrendezett első aratóversenyen is részt vett, és a mostani, ötvenediken is csapatba áll, Felsőhegyen, a hétvégén. Az akkori húszéves lányból azóta nagymama lett. A minap felkerestük, és az akkori emlékekről kérdeztük.
• Hogyan emlékszik vissza az első aratóünnepségre?
– Négyen voltunk egy csapatban, két kaszás és két marokverő. Mindjárt a derekunkra kötöttük a manillát, és köttünk is, utána meg körösztöztünk. Az egyik kaszásnak még a kaszája is eltört. Akkor egy ember gyorsan beszaladt a tanyára és hozott neki egy másik kaszát, és még így is mi lettünk leghamarabb készen. Az gyors kaszálás volt, nem a minőség, hanem az idő számított. Húsz csapat versenyezett, és mind fiatalok voltunk. Az egész nap nagyon jól elmúlt, este még mulatság is volt. Akkor még lovas kocsival mentünk ki a versenyre, nem mint ma, autóval. A csapatunkból már csak én maradtam, a többiek meghaltak. Nekem Bajúsz Imre volt a kaszásom, Gyetvai Jucinak pedig Gyertyás Laci. Laci kaszája tört el, de ő akkora rendeket fogott meg olyan jól kaszált, hogy még így is a leggyorsabbak lettünk. Én akkor, húszévesen a Május1. szövetkezetben dolgoztam, a fejőházban. Varrni tanultam, de azzal nem tudtam elhelyezkedni, ezért a szövetkezetben dolgoztam.
• A szövetkezet szervezte a csapatot?
– Nem, mi egymás között. Hallottuk, hogy lesz a verseny, és Gyertyás Laci találta ki, hogy szervezzünk csapatot.
• Az első helyért kaptak-e ajándékot?
– Egy-egy fényképezőgépet meg egy csomagot, melyben ceruzák, füzetek voltak. Akkoriban még nem osztottak serleget. Utána volt bál is, de mi nem maradtunk kint. Nekem már akkor volt legényem, az idehaza várt.
• A következő években is részt vett az aratóversenyeken?
– Aztán nem versenyeztem többet, még abban az évben férjhez mentem, és ez valahogy mindig elmaradt. Az utóbbi három évben azonban ismét beneveztem. Idén úgy néz ki, megint beállok az egyik zentai csapatba. Szeretnék most ott lenni, de aztán tényleg befejezem – mondta Margit.
