Minden hónap első vasárnapján szinte megduplázódik Zenta lakossága, tízezernél is több ember fordul meg a messze földön ismert zentai kirakodóvásárban. Az évek, évtizedek során átalakult a vásár, a jószágok, háziállatok számára fenntartott füves területen egymást érik a használt műszaki cikkeket, szerszámokat, használt ruhát kínáló árusok. A földre terített ponyván halmokban áll a sok gúnya, amiben a nők, lányok és asszonyok előszeretettel turkálnak.
Se szeri, se száma a viszonteladóknak. A sok kacattal kurjongató árusok között akad azért néhány szolidabb, csendesebb is, náluk régi könyveket vagy éppen bakelit nagylemezeket lehet vásárolni. Ezek a lemezek reneszánszukat élik, újra lehet jó minőségű tűs lemezjátszót vásárolni.
A hűvös, nem túl kellemes őszi időben a vásárba látogatók jelentős része be-betért valamelyik lacikonyha, pecsenyesütő sátrába, hogy elfogyasszon egy-egy adag sült kolbászt vagy „pljeskavicát”, ezeknek az ára a múlt vásár óta nem változott, 350 dinárt kértek értük a sütödések. Ennek az összegnek a többszörösét kellett kiadni egy adag báránysültért, aminek kilóját 2200 dinárért mérték. Ennyi pénzért önműködő, kézzel készült favázas egérfogót lehetett vásárolni, amibe akár több egér is csapdába kerülhet.
A sok kacat mellett kevés olyan termék volt a vásárban, amit saját kezűleg, mesterember, kisiparos készített. Közéjük tartozik a Tisza-vidék egyik utolsó kosárfonója, a péterrévei Goór Sándor, aki vásárokban értékesíti a fűzfavesszőből font kétfülű, azaz szalmahordó kosarakat, aminek kukoricaszedéskor vették hasznát faluhelyen. Sándor bácsi, aki több mint hatvan éve fonja a kosarakat, elmondta, hogy egy-egy vásárban 7-8 kosarat tud eladni. Mérettől függően 1800–2200 dinárt kér értük, annyit, mint egy egérfogóért. Kinek mi éri meg jobban.
