2024. december 20., péntek

Zentán lemondott a közigazgatás vezetője

Még nem tudják, hogy az új városvezetésnek öt vagy hat tanácstagja lesz-e
Van már ötletük, ki lehetne az új közigazgatási vezető Zentán – Jankovics Roland, a zentai közigazgatás vezetője személyes okokra hivatkozva benyújtotta lemondását – tudtuk meg Sirková Anikótól, Zenta polgármesterétől.

A város első embere elmondta, hogy kedden megtartotta első ülését az új összetételű községi tanács, és azon elfogadták Jankovics lemondását, valamint jóváhagyták számára a tavalyi évből megmaradt, valamint az idei évi szabadsága első részének letöltését. A volt közigazgatási vezető tehát tagnaptól már szabadságon van. A folyó munkák elvégzésére Kóródi Ilonának adtak meghatalmazást, aki az egyik közigazgatási osztály vezetője.

Amíg nem neveznek ki új közigazgatási vezetőt, addig a pénzügyi átutalásokat a polgármester és az alpolgármester írja alá. Jankovics megbízatása azon a napon szűnik meg, amelyiken hivatalba lép az új közigazgatási vezető. A polgármester elmondta, hogy a tanácsülésen arról is döntöttek, hogy pályázatot írnak ki a közigazgatás új vezetőjének kinevezésére. A közigazgatás kidolgozza a pályázat szövegét, és – összhangban a községi rendelettel – a megfelelő újságokban megjelentetik a lehető legrövidebb időn belül. Újságírói kérdésre Sirková elmondta, hogy van néhány ötletük, ki lehetne az új közigazgatási vezető, de ahhoz az érdekelteknek meg is kell pályázniuk azt. Neveket nem árult el, azt azonban hozzáfűzte, hogy Jankovics szabadsága letöltése után jogászként dolgozik tovább a közigazgatásban.

Egy héttel ezelőtt, amikor megalakult az új zentai városvezetés, a polgármester azt nyilatkozta, hogy a korábbi hét tanácstag helyett az új koalíció öt tanácstaggal fog dolgozni. A felsorolt nevek között G17 Plusz-os személy nem volt, azóta azonban az a hír kapott szárnyra, hogy Kosiczki András, aki a G17 Plusz tagjaként korábban sporttal megbízott tanácstag volt, marad a posztján. A hírrel kapcsolatban Sirková azt mondta, mivel Kosiczkinak nincsen másutt munkahelye, vagyis fél évig jogosult a fizetésre, addig is kamatoztatni kívánják tapasztalatait, és szeretnék, ha folytatná a megkezdett dolgokat. Arra nem kaptunk választ, hogy a fél év letelte után marad-e Kosiczki, vagyis nem derült ki, hogy az új városvezetés öt vagy hat tanácstaggal akar-e dolgozni.

Rákérdeztünk, igaz-e, hogy visszavonják az Elgas Közvállalat igazgatójának kinevezését. A téma azért érdekel sokakat, mert a tavaly májusban kinevezett igazgató, Širka Mišo a jelenlegi polgármester hozzátartozója, és emiatt korábban igen sok támadás érte. A polgármester elmondta, hogy tavaly csak megbízott igazgatónak nevezték ki, a közvállalat élén azonban legtovább egy évig lehet megbízott igazgató, és mivel májusban ez lejár, pénteken megjelent a pályázat a rendes igazgató kinevezésére.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás