Nagy érdeklődés közepette zajlott le pénteken a zentai városházán megrendezett munkabörze. A 21 zentai és 4 csókai vállalat összesen 118 munkahelyet kínált, de az érdeklődők száma ennek sokszorosa volt. A nagyobb cégek mind jelen voltak, sőt a zentai önkormányzat is, mely 14 munkahelyet kínál gyakornokoknak (30 évnél fiatalabb, munkatapasztalattal nem rendelkezők személyeknek), és köztük hathoz csak érettségit kér. Legtöbben különféle mérnököt kerestek, vagy közgazdászt, de kereskedőknek, gépkezelőknek, pékeknek, géplakatosoknak, autóbádogosoknak, sofőröknek és szakképzetlen személyeknek is kínáltak munkát. Több megjelent munkáltató egyébként pillanatnyilag egyetlen új munkást sem akar alkalmazni, de mivel a közeljövőben bővítést terveznek, részt vettek az eseményen.
A munkabörzét Miroslav Vasin, a tartományi munkaügyi, foglalkoztatási és nemek egyenjogúságával foglalkozó titkár nyitotta meg, valamint Vladimir Srdić, a Tartományi Foglalkoztatási Szolgálat igazgatója is szólt az egybegyűltekhez. Miroslav Vasin elmondta, az idén olyan új intézkedéseket foganatosítanak, melyekkel segítik azokat a vállalatokat, melyek munkanélkülieknek terveznek munkát adni, és azt mondta, hogy intézkedéseiknek eredményeképpen ebben az évben Vajdaságban jelentős számú új munkahely fog megnyílni. Úgy fogalmazott, hogy a 2011-es év gazdasági fellendülést hoz Szerbiában. Srdić kiemelte, hogy tavaly az egész észak-bánáti körzetben a munkabörzéknek köszönhetően 465-en kaptak állást, és ebből 140-en Zentán.
A munkabörzét ezúttal is a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal és a zentai önkormányzat közösen szervezte.
Csak szerbül Keserű szájízzel jegyzem meg, hogy a munkabörzén a kétnyelvűséggel nem sokat törődtek, az információk csak szerbül volt feltüntetve, sehová sem volt kiírva magyarul, hogy mely vállalat milyen munkaerőt alkalmazna, pedig a munkát keresők jó része magyar volt. |