2024. december 19., csütörtök

Kilencmillió dináros veszteség az Elgasban?

Az igazgató közleményben válaszolt, de a veszteségre nem tért ki
A Srbijagasnak áprilisban törlesztik a 2008–2009-ben felhalmozódott adósságot (fotó: Horváth Zsolt)

A zentai Elgas Közvállalat szakszervezeti elnöke szerint mmintegy kilencmillió dinárra rúg a vállalat vesztesége. Az igazgatói közlemény a veszteséget nem taglalja, csak a Srbijagasnak való tartozás törlesztéséről számol be. Az Elgasból öt termelőmunkást egy évre átirányítottak a Kommunális és Lakásügyi Közvállalatba.

Fél évvel ezelőtt arról számoltunk be, hogy a zentai Elgas Közvállalatnak hatmillió dinár a vesztesége, most pedig arról szereztünk tudomást, hogy ez a veszteség 2010. végéig mintegy kilencmillióra növekedett, azóta pedig csak szaporodik. Vatai Ernő, a vállalat szakszervezeti elnöke elmondta, tarthatatlan állapotok uralkodnak az Elgasban, termelőmunkás már alig van, hivatalnok annál több. Elmondása szerint, amikor tavaly április elsején Dragan Zakićátvette a vállalat irányítását, azt ígérte, felvirágoztatja az Elgast, de ennek az ellenkezője történik.

– Az igazgató nem hozzáértő, alkalmatlan embereket vett fel maga köré, demoralizálta a közösséget, a gépparkot elhanyagolta. Szeptembertől decemberig minimálbérért dolgoztunk, és hónapokat késik a fizetésünk. Április elsejétől öt termelőmunkást egy évre átadtak a Kommunális és Lakásügyi Közvállalatnak, vagyis mindössze kilenc termelőmunkás maradt az Elgasban, és nekünk kellene eltartanunk az értelmetlenül felduzzasztott irodai részleget. Arról pedig még csak tudomásunk sincs, mennyi a vállalat adóssága a Srbijagasnak – panaszolta a szakszervezeti elnök.

Dragan Zakićtyal telefonon beszéltünk meg interjút másnap reggelre, de ahelyett, hogy feltehettük volna a kérdéseinket, közleménnyel rukkolt elő, amit az alapján írt meg, amilyen kérdéseket előző nap körvonalaztunk neki. A közleményben a vállalat veszteségéről nincs szó, csak a Srbijagas irányába felhalmozódott adósságot, és annak törlesztését taglalja. A közlemény szerint a 2008–2009-es fűtési idényben felhalmozódott adósságot tavaly novemberben átütemezték, és a megmaradt 11 475 155 dináros tartozást hat részre osztották. Ebből öt részt a vállalat már törlesztett, és áprilisban az utolsó részt is kifizetik. A közleményben arról nincs szó, hogy a 2010–2011-es fűtési idényben szaporodott-e fel adósság, és ha igen, mennyi. A közlemény arra az öt munkásra is kitér, akiket április elsejétől egy évre átadtak a Kommunális Vállalatnak. A leírtak szerint ésszerűsítési okok miatt, és a költségek csökkentése érdekében irányították át a munkásokat a másik közvállalatba.

Répás Erikát, a Kommunális és Lakásügyi Közvállalat igazgatóját is felkerestük, hogy mondja el, milyen együttműködés alapján vették át az Elgas munkásait. Répás elmondta, hogy az Elgasban az aktuális munkákhoz kevesebb ember is elég, nekik pedig a lakások karbantartásánál, a szolgáltatások kiszélesítése miatt szükségük van tapasztalt szakemberekre, ezért egy keretszerződéssel egy évre átvettek öt termelőmunkást. Arról, hogy az Elgasból átvett munkások hosszútávon is maradnak-e a Kommunálisban, az igazgató annyit mondott, hogy elképzelhető, mert a bővítésre az elfogadott program szerint joguk van.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás