2024. december 19., csütörtök

Számlán a fizetés!

MEZŐGAZDASÁG RT.

A zentai Mezőgazdaság Rt. dolgozóitól tegnap késő délután olyan információkat kaptunk, hogy a vállalat utalni kezdte az elmaradt fizetések első részét. A munkások elmondták, hogy az NLB Bankból és a Vajdasági Bankból SMS-ben már értesítették őket, hogy átutalték a pénzt a számlájukra, de akkor még nem tudták megmondani, kapott-e mindenki fizetést, és mennyit.

– Az eddigi átutalásokból úgy látjuk, hogy a vállalat a megállapodás szerint a teljes januári bért befizette, de amíg pénteken reggel nem találkozunk minden munkással, és nem győződünk meg róla, hogy mindenki megkapta a januári fizetését, addig nem kiabáljuk el a dolgot. Természetesen a péntekre ígért februári bér első felét is várjuk, meg a jövő hétre ígért pénzt is, és mi olyan ütemben vesszük fel ismét a munkát, amilyen ütemben érkezik a fizetésünk – hallottuk a sztrájkbizottság egyik tagjától.

A Mezőgazdaság Rt. szakszervezete tegnap kérvényezte a visszatársulást a Zenta Község Önálló Szakszervezeteinek Szövetségébe. A községi szervezetből 2002-ben léptek ki, de most szeretnének visszatársulni, ugyanis egyedül nehezen boldogulnak. Mivel a szakszervezet pénze, körülbelül másfél millió dinár is eltűnt a számlákról, a munkások ezt az összeget is szeretnék visszakapni, meg azt is szeretnék kiharcolni, hogy a vállalat fizesse be a dolgozók után a tavaly március óta fizetetlen járulékokat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás