A zentai élesztőgyárba az elmúlt években 25millió eurót ruháztak be: megépült a modern szennyvíztisztító, felépítették és bővítették az élesztőkivonat-üzem kapacitását, beindították a víztisztító üzemet. 2002 óta megháromszorozták a friss élesztő gyártását, tegnap autót ajándékoztak a nagykikindai katasztrófavédelmi osztálynak.
Ujvári Tibor, az Alltech–Fermin vezérigazgatója tegnap sajtótájékoztatón számolt be a néhány évvel ezelőtt megkezdett beruházások alakulásáról, az élesztőgyártásban elért eredményekről, a tavalyi évi árbevételről és a vállalat további terveiről. Elmondta, hogy három nagyon fontos beruházásuk volt, mégpedig a szennyvíztisztító megépítése, az élesztőkivonat-üzem felépítése és a víztisztító üzembe állítása.
– A szennyvíztisztítót 2010 eleje óta próbaüzemeljük. Ez a folyamat várhatóan július 5-én fejeződik be, és attól fogva teljes kapacitással működik majd. Németországból és Ausztriából importált baktériumokkal sikerült biológiai fermentációt elindítanunk, és így a szennyvízből napi 5000–5500 köbméter biogázt nyerünk. A biogázt elektromos áram előállítására használjuk fel, vagyis zöld energiát termelünk. A kogenerációs egységeinket rövid időn belül, terveink szerint május első hetében indíthatjuk, és így a szennyvíztisztítót teljes egészében üzembe helyezzük. Nagyon fontos tényező, hogy Szerbiában is megjelent az energetikai törvény, mely szabályozza a különböző energetikai termeléseket. Ennek keretében mi is elindítottuk az engedélyezési folyamatokat, melynek az a végeredménye, hogy egy-két héten belül az Alltech Szerbia Rt. zöld energiát előállító kiemelt státuszt kaphat. Szerbiában eddig 11 cég kapott ilyen státuszt, azok vízből és szélből állítanak elő energiát. Ha az Alltech Szerbia megkapja az engedélyt, mi leszünk az elsők, akik biogázból állítunk elő energiát. Éves szinten kb. tízmillió kWh energiát állítunk elő, és azt feláron, több mint 100%-os prémiummal el is adjuk. Az előállított mennyiség egyébként 30%-a a jelenlegi áramfogyasztásunknak.
A másik nagy beruházásunk az élesztőkivonat-üzem kapacitásának bővítése volt, a próbaüzemi termelést ott is 2010 elején kezdtük. Egész évben termeltünk a japánoknak, és közben finomítottuk a termelési folyamatokat. Ennek végeredményeként 4000 tonna élesztőkivonat gyártására vagyunk képesek, és ezt teljes egészében a japánoknak termeljük. Az elmúlt években a kapacitásunk csak 500–600 tonna előállítására adott lehetőséget.
A harmadik nagy beruházásunk a víztisztító üzembe állítása volt, amely 2011. január végére készült el teljesen. A víztisztítónkkal a kútvizeinket megtisztítjuk az ammóniától, a szerves anyagtól, a nehézfémektől, és így minden követelménynek megfelelő ivóvízként használhatjuk. Ez az ivóvíz megfelel a szerbiai, az európai uniós, az amerikai és a japán-ázsiai törvényeknek is. Ez nagyon fontos, mert a termékeinket így a világ összes részébe exportálhatjuk. Összegezve az említett beruházásokat, az elmúlt pár évben 24–25millió eurót invesztáltunk az üzembe – magyarázta Ujvári Tibor.
A vezérigazgató a kisebb felújításokról, átalakításokról is beszámolt. Azt mondta, kialakítottak egy modern frissélesztő-csomagoló üzemet, és mivel az Alltech az egyedüli szerbiai élesztőgyártó, az a céljuk, hogy kielégítsék a szerbiai igényeket. Létrehoztak egy új ún. bioplexgyártó üzemcsarnokot, ahol állatitakarmány-adalékokat gyártanak, kizárólag az anyavállalatnak.
Ezekkel a beruházásokkal megtartották, sőt emelték a dolgozók létszámát. A korábbi években 240–250-en dolgoztak a vállalatban, ma több mint 260 alkalmazottjuk van.
Az Alltech Szerbia Rt. tavalyi árbevétele 17–18millió euró volt, és ennek kb. 60–65%-a export. A cég veszteséges évet zárt, de 2011-re már pozitív nullát terveznek, a következő évekre pedig nyereséget. A szerbiai piacon friss élesztő értékesítésében 50–55%-ban vannak jelen, és céljuk elérni a 60–65%-ot. A terveik között szerepel továbbá megerősíteni vezető és értékesítő szerepüket a környező országokban. A vállalat 2002-ben kb. 7000 tonna friss élesztőt gyártott, erre az évre pedig 20000 tonnát terveztek, vagyis szinte megháromszorozták a termelést.
Ujvári úgy fogalmazott, hogy az Alltech szociális téren is részese szeretne lenni a szerbiai életnek, ezért a korábbi adományok után most egy használt Opel Zafira személygépkocsit ajándékoz a nagykikindai katasztrófavédelmi osztálynak.
Az átadási ceremóniára a sajtótájékoztató után került sor. A nagykikindai katasztrófavédelmi osztály nevében Vladimir Mandžar, az osztály vezetője vette át az ajándékot. Mandžar azt mondta, nagyon reméli, nem katasztrófahelyzetekben kell majd használniuk, hanem a megelőző intézkedések folyamán.