Javában folynak a X. Nemzetközi Birkanyíró és Birkapörköltfőző Verseny előkészületei, amelyet május 14-én és 15-én szerveznek meg az oromparti járáson lévő Csordakútnál. A rendezvény az idén is sokszínű programokkal, látványos kiállításokkal várja az érdeklődőket.
A rendezvény ezúttal is kétnapos lesz. Szombaton a pusztai élet felelevenítéséhez gyalog- és vadakácból udvarokat, kunyhókat építenek, ugyanúgy, ahogy annak idején a juhászok is tették. Nem marad el a szokásos kispályás labdarúgó-torna sem, majd estére vacsorát főznek, és fáklyás felvonulást szerveznek, illetve aznap fogadják a messziről érkező vendégeket is.
A vasárnap még tartalmasabbnak ígérkezik, aznap lesz ugyanis a birkanyíró verseny, a főzőverseny az állat- és tejtermék-kiállítás, a juhászpálinka – jórészt ágyas – és minőségi pálinka minősítése. A szokásokhoz híven vásári forgatag, kézműves vásár is várja a felsőhegyi járásra látogatókat. Ami a versenyszámokat illeti, benevezési díjat nem szednek.
A főzőversenyen pusztai pásztorételeket főznek majd, kis és nagy bográcsban, ezenkívül sült birkát és sült kecskegidát is lehet készíteni. A főzéshez a szervezők vizet, tűzrevalót és helyet biztosítanak, edényt, asztalt, sörsátrat a főzőknek kell magukkal vinniük. A főzés iránt egyébként idén is nagy az érdeklődés, már több mint százötvenen jelentkeztek. Az igen népszerű tejtermék-kiállítás sem marad el, sőt, venni is lehet majd túrót, tarhót, sajtot és egyéb tejből készített finomságokat.
A legnagyobb érdeklődést kiváltó esemény ezúttal is valószínűleg a birkanyírás lesz. A versenyben részt vevőknek összesen három birkát kell megnyírniuk, hagyományosan, kézzel. A munkák minőségét és a gyorsaságot egy idősebb juhászokból összeállított zsűri értékeli majd. Gépi nyírásból ezúttal nem szerveznek versenyt, abból csak bemutatót tartanak. A birka- és a kecskekiállítást azonban ezúttal is megtartják, sőt, szamárverseny is lesz, a gyerekeknek pedig malacfogó verseny. A szervezők kultúrműsorral is kedveskednek az eseményre látogatóknak, a járáson felállított színpadon magyar és szerb néptánc és népzenei csoportok szórakoztatják a nagyérdeműt, emellett lesz lovasíjász-bemutató, ostorpattogtatás, sétakocsikázás is.
Aki megéhezik, 200–300 dinárért vehet majd birkapörköltet. A szervezők nagy sátrakat állítanak fel, így az esti juhászbált is ott kinn, a pusztán tartják meg. Ami a parkolást illeti, a főzőket és az árusokat kijelölt parkolóhelyek várják.