A hétvégén Zentán nagyszabású foltvarró-találkozót tartott a helybéli Rozetta Kézművestársaság berkeiben működő foltvarrószekció. A rendezvényen magyarországi és vajdasági kézművesek voltak jelen, a résztvevők kiállításon mutatták be termékeiket.
A szombaton Zentán a Művelődési Ház kiállítótermében megrendezett I. zentai foltvarró-találkozón többek között kecskeméti, orosházai, hódmezővásárhelyi, karcagi, topolyai, magyarkanizsai és szabadkai foltvarrók vettek részt. A meghívottak között voltak még szlovákiai és romániai kézművesek is, de sajnos ők nem tudtak eljönni. A találkozót azért szervezték, hogy a vendégek egy közös varráson vegyenek részt, és kiállíthassák a magukkal hozott legszebb termékeiket. A kiállítást bárki megtekinthette, így az arra járók megcsodálhatták a különféle technikákkal készült szebbnél szebb asztalterítőket, ágytakarókat, táskákat és falvédőket.
Horváth Mária, a zentai foltvarrók vezetője elmondta, nagyon hasznosak a közös varrások, hiszen ilyenkor mintákat lehet cserélni, segítséget lehet kérni a tapasztaltabb foltvarróktól, és anyagot is lehet vásárolni a munkához.
– Aki egyszer megkedveli a foltvarrást, az aztán nem tud tőle szabadulni, hiszen csodálatos dolgokat lehet alkotni. Az asszonyok beleszeretnek a szép anyagokba, és miután rájönnek, mennyi mindent el lehet készíteni foltvarrással, egymás után varrják a szebbnél szebb termékeket. Sok mindent kézzel is meg tudunk varrni, de időnként a varrógépre is szükségünk van, így előbb-utóbb mindenki megtanulja használni a gépet is. A foltvarráshoz szükséges anyagot elég nehéz beszerezni, mi leginkább Újvidéken és Magyarországon vásároljuk meg. Nálunk egyébként a foltvarrás nem őshonos technika, a hazája Afrikában van, de Európába Amerikából jött be – mondta a szekció vezetője.
A zentai Rozetta Kézművestársaság berkeiben egy közel húszfős társaság foglalkozik foltvarrással. 2002 óta találkozgatnak rendszeresen, és azóta igyekeznek minél jobban megtanulni ezt a kézművességet. A zentai foltvarrók termékeit az érdeklődők minden hónap első vasárnapján megtalálhatják a zentai vásár kézművesutcájában, de a karácsonyi vásárokon is mindig ott vannak. Munkáikat évről évre bemutatják a MIRK-en, és megfordulnak a magyarországi kézműves-találkozókon is. Vezetőjük szerint közös varrásra leginkább Csantavérre járnak, ott ugyanis Amerikából érkező hölgyek tanítják a foltvarrás fortélyait.
Az I. zentai foltvarró-találkozót a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.