2024. december 19., csütörtök

Bolyais sikerek

Nagyszalontáról és Nišből is díjakkal tértek haza a diákok
A Nagyszalontán sikert aratott bolyais diákok

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai a hétvégén több versenyen is kimagaslóan teljesítettek. Nyolc tanuló a romániai Nagyszalontán megrendezett Természettudományi Diákköri Konferencián mérettetett meg, egy pedig Nišben, az országos kémiaversenyen.

A nagyszalontai konferencián a zentai iskola diákjai kémiából és informatikából szálltak versenybe, és mindkét szekcióban elhozták a fődíjat. Informatikából Juhász Kristóf Jótékony számítógépes vírus című munkájával lett fődíjas, kémiából pedig Mátéffy Kornél és Anitics Tamás bizonyult a legjobbnak, akik a gyorségést mutatták be. A bolyaisok nem csupán a fődíjat hozták el, hiszen az informatika szekcióban Körmöczi AndorIzomstimulálós játékkonzolját és Bajtai ZsoltVirtuális 2D hologramját megosztott első díjjal jutalmazták, Kopasz Tamás3D hologram szimulációja második díjat érdemelt ki, kémiából Fejdi Emma Vajdaság artézi vizeit tanulmányozó munkája a második, Szabó Ákos és Gyarmati Dénes a devecseri vörösiszapot vizsgáló dolgozata pedig a harmadik helyen végzett. A tanulók erős mezőnyben jeleskedtek, hiszen hét romániai megye kiemelkedő diákjai versengtek velük.

Ami a Nišben megrendezett országos kémiaversenyt illeti, Kovacsics Tamás, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium 4. osztályos tanulója a 3–4. osztályosok versenyében bronzérmes lett. Az iskola történetében országos kémiaversenyen eddig ez a legjobb eredmény, két évvel ezelőtt ugyanis egy ötödik helyet hoztak el. Szórád Endre, Tamás felkészítő tanára elmondta: ezzel a bronzéremmel Tamás felvételi vizsga nélkül iratkozhatna be a Természettudományi Kar kémia szakára, de valószínűleg nem ezt a szakot fogja választani, mivel programozásban is kiemelkedően teljesít. Mivel az országos programozó-versenyen második helyezést szerzett, jelenleg Petnicán, a tehetséggondozó központban készül a programozói diákolimpia selejtezőjére.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás