2024. december 19., csütörtök

Tour de Délvidék tizedszer

Idén itthon kerekeznek

Augusztus 5-e és 14-e között tizedik alkalommal rendezik meg a Tour de Délvidék elnevezésű kerékpártúrát. Zsoldos Ferenc , a Ci-Fi Civil Központ elnöke, a túra fő szervezője elmondta, hogy miután az elmúlt években a határon túl kerekeztek, vagyis Burgenlandban, a Felvidéken, Szlavóniában, Baranyában és az Al-Duna mentén is megfordultak, idén visszatérnek a történelmi Délvidékre .

– Az első négy túra alkalmával a szórványt jártuk be, az utána következő években a Kárpát-medencében csatangoltunk, és most úgy döntöttünk, visszatérünk a történelmi Délvidékre, és azokra a településekre látogatunk el, ahol annak idején a legjobban éreztük magunkat, ahol a legszívélyesebben fogadtak bennünket. Az idei túra augusztus 5-én Zentáról indul, és augusztus 14-én Bácskertesen fejeződik. Végigkerekezünk Észak- és Közép-Bánságon, Torontálvásárhely kapcsán kicsit belekóstolunk Dél-Bánságba, átkelünk a Dunán, és Szerémségben főleg a Tarcal-hegységet (Fruška gora) járjuk körbe, azután Dél- és Nyugat-Bácskában folytatjuk az utunkat, majd Bácskertesen zárjuk a túrát. Bácskertes már többször volt befejező helyszín, nagyon szeretünk ott. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal sem csak a kerekezésről szól majd a túra, igyekszünk minél színesebbé tenni a programot, így kenuzni, kajakozni és fürdőzni is fogunk a Dunán és a Duna holtágain. A Dunán való átkelést komppal tervezzük, és kikerüljük a nagyvárosokat. Idén is 40-50 fő részvételére számítunk, általában minden évben ennyien jönnek velünk. Vannak rendszeresen visszatérő kerékpározók, és mindig csatlakoznak hozzánk újak is. A Tour de Délvidéket főleg a 15 és 30 év közötti fiatalok kedvelik, de idősebb résztvevőink is vannak, sőt családok is szívesen jönnek velünk. Nem vált tömegrendezvénnyé, de nem is bánjuk. Vajdaságban sokan a Tour de Délvidéknek köszönhetően kedvelték meg a túrakerékpározást, és ezt sikerként könyveljük el. Az a jó ebben a rendezvényben, hogy a kevésbé gyakorlott kerékpárosok is boldogulnak, és egyszerű biciklikkel is elindulhatnak, hiszen napi 50-60 kilométert hajtunk le. Ez első hallásra talán soknak tűnik, de jó társaságban, időnként megpihenve, uzsonnaszünetet tartva nem egy nagy táv, és bárki teljesítheti 4-5 óra alatt – mondta a fő szervező.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás