Szombaton kóruszenei estet tartottak a zentai Művelődési Házban. Az immár második alkalommal megrendezett koncertsorozat Zengő Vajdaság részeként valósult meg. Csóka és Verbász után Zenta volt a projekt utolsó állomása. A hangversenyt Bíró Magyari Kinga vezényletében a házigazda, a Musica Tisiana énekegyüttes nyitotta meg, aki egy reneszánsz Palestrina által komponált szerzemény mellett, egy orthodox kompozíciót, majd egy magyar és egy spanyol népdalfeldolgozást adott elő.
A házigazdát a törökkanizsai Lira női kar követte, akik előadásában Stevan St. Mokranjac és más szerb zeneszerzők művei hangzottak el. A kórust Aleksandra Neckov vezette. Harmadik énekkarként a petrőci Musica viva kamarakórus lépett fel, akik Mariena Stanković Kriváková vezényletével szlovák szerzeményeket, Dmitrij Bortnyanszkij ortodox kompozícióját, valamint egy gospel művet adtak elő. A szlovák énekkar után a Csernyák Zsuzsanna által vezetett temerini Juventus vegyeskar előadásában felcsendültek az egyházi liturgikus év énekei, amelyek az adventtel kezdődnek és a húsvéttal érnek véget.
Az est utolsó fellépője a verbászi Bački pevači énekkar volt, akik görög egyházi énekekkel lepték meg a közönséget, de énekeltek szerb slágereget is, amelyet karvezetőjük, Jelena Aleksić dolgozott fel. Végezetül az összes énekkar közösen előadta Michael Praetorius Jubilate Deo című kánonát.
![Gergely Árpád felvétele Gergely Árpád felvétele](/Magyar%20Sz%C3%B3/Arch%C3%ADvum/2023/12/11/202086/image-thumb__202086__msz-article-nocrop-own/Korus%202.jpg)
Gergely Árpád felvétele
Egy sikeres koncert áll mögöttük, amelyen minden kórus bemutatta sajátosságát. A program rendkívül színes volt, hisz a fellépők különböző stílusú kórusműveket mutattak be, s ezzel megvalósították a projekt szervezői által elképzelt célokat. A koncertsorozat fő támogatója a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, Zenta község önkormányzata, valamint helyi és környékbeli vállalkozók.
Nyitókép: A házigazda, a Musica Tisiana énekegyüttes (Fotó: Gergely Árpád felvétele)