2024. december 22., vasárnap

Karácsonyi Kavalkád Zentán

Ünnepre hangoló rendezvény keddtől szombatig

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének Karácsonyi Kavalkád nevű rendezvénye december 19-én, kedden tárja ki kapuit a város főterén. Az ünnepre hangoló esemény december 23-áig, szombatig fogadja a látogatókat.
Laskovity Kornél, az idegenforgalmi szervezet igazgatója a karácsonyváró forgatag kapcsán elmondta, hogy igyekeznek a teret hangulatosan feldíszíteni és családi, karácsonyváró helyszínné alakítani. Ezúttal is jelen lesznek a már megszokott kézműves termékek, édességekkel, forralt borral, mézzel és különféle gasztronómiai fogásokkal várják az érdeklődőket.
– Az idén igyekszünk még jobban összpontosítani a gyerekekre, így a már működő műjégpályán való korcsolyázás mellett is kínálunk nekik programokat. Ezúttal a rendezvény ideje alatt a zenepavilonban este hat órától fél nyolcig civil szervezetek foglalkoznak majd velük, előtte pedig betlehemes játékot tekinthetnek meg – nyilatkozta az igazgató, aki hozzáfűzte, hogy természetesen a kézműves-kiállítás is délután négy órától lesz látogatható. 
A szervezők az esti zenei programot is bővítették, így az első nap kivételével mindennap két akusztikus zenekar vagy előadó lép fel. December 22-én, pénteken este hét órától a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzzsonglőrjeinek látványos produkcióját követheti a nagyérdemű, december 23-án, szombaton, a kavalkád utolsó napján a délutáni órákban a Tiszavirág Kajakklub szervezésében jótékonysági futást rendeznek.
– Szerintem mindenki megtalálja a kedvére valót úgy a gasztronómiai kínálatban, mint a karácsonyi ajándékkínálatban és remélhetőleg a zenei programban is, hiszen helyi és környékbeli zenészeket kértünk fel, hogy tegyék számunkra szebbé a karácsonyváró időszakot – mondta Laskovity Kornél.
Kedden, a rendezvény első napján a gyermekfoglalkozást követően a Jazz & Roll Mini formáció lép fel este fél héttől. Másnap, szerdán este hat órától Oliver & Kids, majd pedig Réka & Imi lép fel. December 21-én, csütörtökön este fél héttől Madarász László zentai gitáros, majd a Blue zenekar koncertjén kapcsolódhatnak ki a látogatók. 22-én, pénteken este hat órától Oliver & Masa lép fel, őket követik hét órától a tűzzsonglőrök, este fél héttől pedig az Inke formáció fellépése. 
December 23-án, szombaton a Tiszavirág Kajakklub jótékonysági futása délután fél négykor rajtol, este fél héttől a Jazz & Roll, nyolc órától pedig a Matatas zenekar koncertezik. Mindenkit szeretettel várnak. 
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Herédi Krisztián felvétele