A szeszélyes időjárásáról ismert április kellemetlenül megtréfálta a hónap első vasárnapján megtartott, mindig népszerű zentai kirakodóvásár látogatóit és eladóit. Az inkább novemberinek, mintsem áprilisinak tűnő hideg idő ellenére sokan kilátogattak a vásárba. A többször is eleredő, olykor hópihékkel tarkított hideg esőben a lacikonyhák sátrai igazi menedékhelyül szolgáltak a fázós, éhes vásározóknak. A sátrak megteltek sült kolbászt, pljeskavicát falatozó, sörözgető emberekkel.
A közelgő húsvéti ünnepkör már lemérhető volt a vásár kínálatán. Már voltak, akik barkát kínáltak húsvétra, de nem hiányoztak a vásári felhozatalból az élő házi nyulak sem, amelyek mérettől függően 500–800 dinárba kerültek. 500-ért már két nagyobb csokoládényulat is be lehetett szerezni a viszonteladóktól. A mák kilóját ugyancsak 500 dinárért vesztegették, míg a dióbél kétszer ennyibe került. 1000 dinárért nemcsak dióbelet, hanem akácmézet is be lehetett szerezni a vásárban.
A vásározók számára nélkülözhetetlen kellék a bevásárlókosár, abból is a legtartósabb a fűzvesszőből font, karra akasztható kosár. A kézzel font kosarakért 1300–1500 dinárt kért a készítőjük. Minden fajta édességet kínáltak a cukrászok a roskadásig megrakott asztalaikon, de aki a cukorból készült kiskakast, azt a hagyományos „seggbefújós” kiskakast kereste, bizony hiába érdeklődött, a mai cukrászok egyszerűen nem gyártják. A valamikor kedvelt búcsú- és vásárfia, a tükrös mézeskalács szív is eltűnt a pultokról, bár az egyik nagykikindai cukrásznál be lehet szerezni két méretben, de már köszönőviszonyban sincs a valamikori mézeskalácsosok mesterien megformált és díszített tükrös szíveivel.
